Sajnos a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a biztosítási csalások résztvevői között bőven akadnak tehetősebb emberek is, sőt, jó néhány kárszakértő is ült már a vádlottak padján ez ügyben. Az elmúlt év statisztikája azt mutatja, hogy egy erre specializálódott bűnszövetkezet 422 millió forintnyi kártérítést szerzett 42 biztosítási csalással. Persze, sok féle módja van annak, hogy biztosítási csalással valaki pénzhez jusson, megfizettessen a biztosítóval egy be sem következett kárt, hisz ha jó szerződést kötött az illető, akkor nem kell az autót megrongálni vagy összetörni, elég, ha az egyszer csak eltűnik és van rajta az alapon kívül még egy egyszerű és olcsó lopáskár elleni biztosítás is.

Kárszakértők, biztosítási szakemberek már olyan esettel is találkoztak, amikor az üzembentartó vagy tulajdonos akkor szeretett volna cascót kötni a kocsijára, amikor ellopták azt, vagy megrongálódott. Persze ez abszolút illegális, de a nyomozók már jó pár ilyen esetet is felderítettek. Létezik a szélhámosságnak egy olyan fajtája, amikor reménykedve a biztosítási ügynök hanyag, vagy felszínes munkájában, a megrongálódott casco nélküli gépkocsi helyett a szemlén bemutatnak egy azonos színű és márkájú autót, és ha nem kerül sor a motorszám és alvázszám ellenőrzésére, akkor így a csalás még ki is vitelezhető. Szerencsére a bűnözök közül csak kevesen vannak tisztában azzal az eljárással, hogy a biztosító kárszakértői legtöbbször együttműködnek a szakszervizekkel, így könnyen beazonosítható egy adott gépjármű.

Rosszabb esetben a biztosítási csalás elkövetése olyan kiterjedt bűnbanda segítségével is történhet, melynek tagjai között autószerelők, fényezők, elektromos szakemberek is vannak, ez megnehezíti, hogy a szélhámosságra időben fény derüljön, hiszen a „szakemberek” nagy hozzáértéssel és körültekintően állítják helyre a „hibákat”. A lebukás veszélye akkor fenyegetheti az elkövetőket, amikor egyik nap megteszik a bejelentést az autóval kapcsolatos káreseményről, majd pár órán belül a nyomozók megtalálják a járművet és tapasztalják, hogy a „rongálás” olyan szakszerűen történt, hogy alig esett kár az autóban. Ilyen esetben a biztosítónak meg van az a lehetősége, hogy gyanúval éljen, és a kár megfizetését megtagadja. Ennek ellenére nagyon sok összeg kerül biztosítási csalás nyomán kifizetésre, mert egyre több a szélhámos és azok egyre jobban kitanulják ezt a szakmát.

A károkozók között nem csak autótulajdonosok és azok felbérelt emberei találhatók, sajnos az üzletkötők között is felbukkanhat olyan, aki belefolyik egy egy ilyen biztosítási csalás lebonyolításába. Persze ez nagyon ritka, de a szakmára nézve nagyon nagy veszélyt jelenthet és sok becsületes biztosítási üzletkötőnek nagy hátrányokat is okozhat. A szűrés igen nehéz, mivel  nem létezik egy központi adatbázis, ahol a biztosítási dolgozókat jellemezni, vagy értékelni lehetne. A tisztességesek pedig rosszul is járhatnak, mert a biztosító a tőle kicsalt veszteséget nyilván valamilyen módon továbbhárítja és ezt két módon teheti meg, vagy a biztosítási díjait növeli, vagy az üzletkötő részesedését csökkenti. Talán egy jól kidolgozott biztosítási dolgozók összefogásával lejjebb szorítható lenne a rengeteg biztosítási csalás és meglehetne akadályozni, hogy egyre több legyen a szélhámos ezen a piacon.