Ma: 2024.04.12. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Biztosítási csalás: egyre több a szélhámos
biztoshely.hu 2016. 01. 27. 23:24:00

Rá lehetne fogni a gazdasági válság hatására a rengeteg biztosítási csalás előfordulását, de ettől függetlenül is egyre több szélhámos bukkan fel ebben a szinte szakmának mondható új ágazatban. A használt autók forgalma nagyon intenzíven megnőtt az elmúlt években és az erre specializálódott csalók ezt igen csak ki is használják. Jobb állapotú autókat törnek össze, majd „helyreállítás” után ép gépjárműként értékesítik. A mai technikákkal nem jelent problémát egy összetört autó újrafényezése úgy, hogy a szélhámosság még a festékvastagság mérése során sem derül ki.



Sajnos a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a biztosítási csalások résztvevői között bőven akadnak tehetősebb emberek is, sőt, jó néhány kárszakértő is ült már a vádlottak padján ez ügyben. Az elmúlt év statisztikája azt mutatja, hogy egy erre specializálódott bűnszövetkezet 422 millió forintnyi kártérítést szerzett 42 biztosítási csalással. Persze, sok féle módja van annak, hogy biztosítási csalással valaki pénzhez jusson, megfizettessen a biztosítóval egy be sem következett kárt, hisz ha jó szerződést kötött az illető, akkor nem kell az autót megrongálni vagy összetörni, elég, ha az egyszer csak eltűnik és van rajta az alapon kívül még egy egyszerű és olcsó lopáskár elleni biztosítás is.

Kárszakértők, biztosítási szakemberek már olyan esettel is találkoztak, amikor az üzembentartó vagy tulajdonos akkor szeretett volna cascót kötni a kocsijára, amikor ellopták azt, vagy megrongálódott. Persze ez abszolút illegális, de a nyomozók már jó pár ilyen esetet is felderítettek. Létezik a szélhámosságnak egy olyan fajtája, amikor reménykedve a biztosítási ügynök hanyag, vagy felszínes munkájában, a megrongálódott casco nélküli gépkocsi helyett a szemlén bemutatnak egy azonos színű és márkájú autót, és ha nem kerül sor a motorszám és alvázszám ellenőrzésére, akkor így a csalás még ki is vitelezhető. Szerencsére a bűnözök közül csak kevesen vannak tisztában azzal az eljárással, hogy a biztosító kárszakértői legtöbbször együttműködnek a szakszervizekkel, így könnyen beazonosítható egy adott gépjármű.

Rosszabb esetben a biztosítási csalás elkövetése olyan kiterjedt bűnbanda segítségével is történhet, melynek tagjai között autószerelők, fényezők, elektromos szakemberek is vannak, ez megnehezíti, hogy a szélhámosságra időben fény derüljön, hiszen a „szakemberek” nagy hozzáértéssel és körültekintően állítják helyre a „hibákat”. A lebukás veszélye akkor fenyegetheti az elkövetőket, amikor egyik nap megteszik a bejelentést az autóval kapcsolatos káreseményről, majd pár órán belül a nyomozók megtalálják a járművet és tapasztalják, hogy a „rongálás” olyan szakszerűen történt, hogy alig esett kár az autóban. Ilyen esetben a biztosítónak meg van az a lehetősége, hogy gyanúval éljen, és a kár megfizetését megtagadja. Ennek ellenére nagyon sok összeg kerül biztosítási csalás nyomán kifizetésre, mert egyre több a szélhámos és azok egyre jobban kitanulják ezt a szakmát.

A károkozók között nem csak autótulajdonosok és azok felbérelt emberei találhatók, sajnos az üzletkötők között is felbukkanhat olyan, aki belefolyik egy egy ilyen biztosítási csalás lebonyolításába. Persze ez nagyon ritka, de a szakmára nézve nagyon nagy veszélyt jelenthet és sok becsületes biztosítási üzletkötőnek nagy hátrányokat is okozhat. A szűrés igen nehéz, mivel  nem létezik egy központi adatbázis, ahol a biztosítási dolgozókat jellemezni, vagy értékelni lehetne. A tisztességesek pedig rosszul is járhatnak, mert a biztosító a tőle kicsalt veszteséget nyilván valamilyen módon továbbhárítja és ezt két módon teheti meg, vagy a biztosítási díjait növeli, vagy az üzletkötő részesedését csökkenti. Talán egy jól kidolgozott biztosítási dolgozók összefogásával lejjebb szorítható lenne a rengeteg biztosítási csalás és meglehetne akadályozni, hogy egyre több legyen a szélhámos ezen a piacon.

További friss információk
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
Pénzmosás szerelemből
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat