Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Áfacsaló húskereskedőkre csapott le a NAV Budapesten
hvg.hu 2014. 12. 09. 15:40:00

Több húsnagykereskedő cégre lecsapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden, reggel, Budapesten, egy IX. kerületi telephelyen. Úgy tudni, a NAV nagy létszámú revizori csapattal szállt ki a telephelyre, és a cégek képviselőit bevitték meghallgatásra, az árusításra szolgáló helyiségeket pedig bezárták.



A NAV Bűnügyi Sajtóirodája megerősítette, hogy vizsgálódott a telephelyen, további részleteket későbbre ígért.

Úgy tudjuk, az akció legalább öt húsos céget érintett. A vállalkozások a fővárosi húsforgalom jelentős részét képviselik, tavaly összesen több mint tízmilliárd forintos árbevételt értek el. De az elmúlt években is többmilliárdos forgalmat bonyolítottak, adóhatósági végrehajtást viszont csak elvétve találtunk az adataik között.

Állítólag a IX. kerületi telephelyről látták el a főváros kiskereskedelmi húsforgalmának nagy részét (a nagyáruházakon kívül), valamint az éttermeket és a közétkeztetéssel foglalkozó cégeket. A fővárosi beszerzők most kapkodják a fejüket, mert nehezen jutnak hozzá a szükséges áruhoz.

Egy piaci forrás azt állította, a cégek egy osztrák vágóhídtól vásárolták a húst, tudomása szerint feketén, számlák, és egyéb bizonylatok nélkül.

Úgy tudni, a közeljövőben újabb adóhatósági akciók várhatók a húsiparban.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat