Ma: 2020.06.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Cégeltüntetésben jártas szerb „álvállalkozó” közreműködésével fantomizálták a győri húsos nagyvállalkozó problémás kft-jét
Privatkopo.hu 2020.03.24. 11:56:00

„A hozzá köthető cégek vonatkozásában mindig a hatályos jogszabályok alapján járt el, semmilyen törvénysértést nem követett el” - ezt üzente a Privatkopo.hu bűnügyi portálnak a győri illetőségű Pápai István, azzal összefüggésben, hogy a La Habana Kft. meglehetősen furcsa körülmények között tűnt el a hatóságok szeme elől, ezért az illetékes cégbíróság 2019 júniusában elrendelte a társaság törlését. Pápai évek óta a hús- és sajtkereskedelemben rendelkezik érdekeltséggel.



      Szépen eltemették a kényelmetlenné vált gazdasági társaságot

A 2015-ben alapított La Habana Kft.-t 2017. április 6-án vette át egy budapesti férfitól Pápai István, aki a vállalkozás székhelyét ugyanezen a napon egy Budapest VI. kerületi székhelyszolgáltató irodájába helyeztette át. A cég ügyvezetője Bozi József Sándor lett, aki mindössze 2 hónapig töltötte be a tisztséget, ugyanis a kft. irányítását 2017. június 15-én maga Pápai vette át.

A kft. 2016-ban (Pápai színrelépése előtt) szerény 556 ezer forint nettó árbevételt ért el, és 2 millió 600 ezer forint veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

2017-ben a La Habana Kft. már nem tett közzé éves beszámolót, így nem tudható semmi a vállalkozás bevételeiről és kiadásairól. A számviteli törvény 153. paragrafusa kimondja, hogy a beszámolót letétbe kell helyezni és közzé kell tenni (ami praktikusan teljesül azzal, hogy a céges könyvelő feltölti a dokumentumokat az e-beszámoló portálra). A törvény szerint ettől semelyik cég semmilyen körülmények között nem térhet el, még az úgynevezett alvó cégek is kötelesek beszámolót leadni. A Büntető törvénykönyv idevágó paragrafusa (Btk. 403. §, számvitel rendjének megsértése) kimondja, hogy a vagyoni helyzet áttekintésének és ellenőrizhetőségének meghiúsítása bűntett, ami három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 

Azt, hogy vállalkozás valamiféle tevékenységet mégiscsak folytathatott, a NAV területileg illetékes hátralékkezelési osztálya által elrendelt végrehajtás bizonyíthatja, a végrehajtás megkezdéséről szóló értesítést az adóhivatal 2018. november 19-én állította ki.

Másnap, 2018. november 20-án (nyilván véletlen az időpontok egybeesése) Pápai István kiszállt a cégből, értékesítette tulajdonrészét és lemondott az ügyvezetői tisztségről, helyét az ország másik végében, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Dombrádon élő Szvák Imre foglalta el. Mindössze nyolc nappal azt követően, hogy Szvák átvette Pápaitól a társaságot, újabb végrehajtást rendeltek el a La Habana Kft.-vel szemben, ezúttal egy közjegyző. Feltételezhető, hogy ez a kiegyenlítetlen tartozás is abban az időszakban keletkezett, amikor még Pápai István birtokolta a cég tulajdonjogát.

Szvák Imre gyorsan beleunhatott a szélmalomharcba, mert alig másfél hónap elteltével (2019. január 8-án) vette a kalapját és lelépett a La Habana elnevezésű süllyedő hajóról. Ennek ismeretében túlzással sem állítható, hogy a férfi hosszú távú üzleti tervekkel rendelkezhetett a vállalkozással kapcsolatban. Inkább az lehetett a szerepe, hogy „betétként”, azaz közbeiktatott személyként lehetetlenné tegye a közvetlen kapcsolat bizonyítását a volt ügyvezető-tulajdonos (Pápai István), valamint a Szvákot követő ügyvezető-tulajdonos, a szerbiai Kolompár Vilmos között.

Az ugyanis egyértelműnek látszik, hogy sem Szvák, sem a szerb „álvállalkozó” nem akart semmit a La Habana-val, mármint azon túl, hogy a problémás, végrehajtásokkal terhelt, éves beszámolókat leadni „elfelejtő” kft.-t eltüntessék a hatóságok szeme elől, azaz fantomizálják. A cégnyilvántartás szerint Szvák Imre nevéhez - a La Habana Kft.-n kívül - két olyan problémás, korábban jelentős köztartozást felhalmozó, a számvitel rendjéről szóló törvényt megsértő gazdasági társaság kapcsolható, amelyek cégjegyzékében ügyvezető-tulajdonosként szintén csak rövid időre bukkant fel a neve, a cégeket aztán továbbpasszolta egy ugyancsak szerb állampolgárságú - Kolompár Vilmoshoz hasonlóan horgosi bejelentett lakcímmel rendelkező -, a hatóságok számára az „adásvételeket” követően azonnal elérhetetlennek bizonyuló „üzletember” számára.

Szvák a Buyers Trade Trans Kft.-t, valamint a Skovhugger Kft.-t 2016-ban adta át az akkor mindössze 20 esztendős Monostori Zsoltnak. Az illetékes cégbíróság nem sokkal később mindkét vállalkozást kényszertörölte a cégnyilvántartásból.

Ugyanez lett a sorsa a Pápai Istvántól Szvákhoz került, majd tőle alig másfél hónappal később, gyakorlatilag lendületből a szerb Kolompár Vilmoshoz „továbbított” La Habana Kft.-nek is. Az illetékes cégbíróság 2019. június 4. napján rendelte el az összerogyott társaság kényszertörlését. A fantommá vált céggel együtt természetesen a felhalmozott adósságok is eltűntek. (Kolompár Vilmos nevén egyébként jelenleg is több eladósodott, „elhantolásra” előkészített társaság szerepel a cégnyilvántartás szerint.)

A Privatkopo.hu szerette volna megtudni, hogy Pápai István véleménye szerint üzleti, gazdasági szempontból mi lehetett a vonzó Szvák és Lakatos számára egy már nem működő, végrehajtásokkal terhelt társaságban, amely éves beszámolót sem 2017-ben, sem 2018-ban nem tett közzé? Hogyan jött létre a kapcsolat Szvák Imrével? Ki kereste meg a másikat a cég adásvétele ügyében? Azonban a vállalkozó a kérdéseket megválaszolatlanul hagyta, ügyvédjén keresztül mindössze annyit közölt a bűnügyi portállal, hogy „a hozzá köthető cégek vonatkozásában mindig a hatályos jogszabályok alapján járt el, semmilyen törvénysértést nem követett el”.

(A következő részben Pápai István hús-nagykereskedelmi érdekeltségeinek tevékenységét helyezi nagyító alá a Privatkopo.hu.)

További friss információk
Két nap alatt négy tagját fogták el az „unokázós” bandának a BRFK nyomozói
17 éves fiú rejtőzött a „kihívó női képek” mögött: szexéhes férfiaktól csalta ki a személyes adataikat, amelyekkel aztán drága mobiltelefonokat rendelt
Súlyosabb büntetést indítványozott az ügyészség az adócsalóknak
Börtönből követett el telefonos csalásokat egy „uncsizó” rab
Ügyvédi segítséggel semmizték ki az idős jánoshalmai férfit
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat