Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
„Öregezett” Mónika - nem jött be
police.hu 2016. 11. 19. 8:52:00

Vádemelési javaslattal zárult annak a nőnek az ügye, aki - jelenleg még - ismeretlen társaival egy budapesti idős asszonytól pénzt csalt ki.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság I. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytatott B.-né F. Mónika 43 éves budapesti lakos ellen csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás adatai szerint egy ismeretlen férfi 2016. május 22-én, éjjel felhívott egy idős asszonyt és a fiának adta ki magát. A telefonáló azt mondta neki, hogy nagy adósságot halmozott fel és annak rendezéséhez pénzre van szüksége. A megtévesztett nő aznap 1 óra 45 perc körül  egy Budapest I., Csalogány utcai ház előtt találkozott B.-né F. Mónikával és átadott neki több mint egymillió forintot.

Másnap reggel ismét felhívták az idős asszonyt és további négymillió forintot kértek tőle. A 43 éves nő találkozott a sértettel és elindultak egy I. kerületi bankfiókhoz, amikor a rendőrök elfogták.

Az ügy iratait a Budapesti Rendőr-főkapitányság I. kerületi Rendőrkapitánysága befejezte és a keletkezett ügyiratot a napokban vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat