Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
5 hónap alatt 99 embertől csaltak ki pénzt
police.hu 2014. 10. 13. 11:14:00

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécske Rendőrőrse eljárást folytatott csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Mária 23 éves jászladányi lakos ellen.



A nyomozás adati szerint a nő 2013 júniusától 2013 novemberéig, az egyik internetes oldalon, különböző típusú mobiltelefonokat kínált eladásra. A hirdetés alapján 99 vevő vette fel a kapcsolatot az eladóval, majd átutalták a megadott számlaszámra a megbeszélt vételár vagy az előleg összegét. A készüléket azonban többszöri felszólítás ellenére sem küldte meg a hirdető és a kifizetett pénzt sem adta vissza a sértetteknek, majd elérhetetlenné vált.

A beszerzett információk alapján a tiszakécskei nyomozók a Jászladányi Rendőrőrs munkatársainak segítségével 2013. november 7-én elfogták B. Máriát. A 23 éves nőt gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, melyet a Kecskeméti Járásbíróság elrendelt.

A bevezetett nyomozási cselekmények eredményeképpen kiderült, hogy a terhelt nem egyedül csapta be a vevőket. Társával, S. Krisztián 20 éves jászladányi lakossal szemben - szabadlábon hagyása mellett - szintén csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A rendőrség a nyomozást 2014. október 10-én befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldi meg a Kecskeméti Járási Ügyészségnek.

További friss információk
Banki csalásokra specializálódott bűnszövetkezetet számoltak fel Baranyában
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat