Ma: 2018.06.23. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
920 millió forint kárt okozott az államnak egy repceolajjal üzletelő bűnbanda
MTI 2018.02.19. 14:46:00

Kilencszázhúsz millió forintos áfacsalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) egy Győr-Moson-Sopron megyei bűnbanda ellen, amelynek tagjai ipari repceolajjal kereskedtek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).



Három embert vettek őrizetbe különösen nagy értékű költségvetési csalás miatt, közülük a fő gyanúsított előzetes letartóztatásba került, az egyik férfi meghalt. További két cég stróman ügyvezetőjét jelenleg is körözi a rendőrség.

A bűnbanda tagjai európai uniós országokból nettó áron vásárolták meg a repceolajat, majd cégről cégre bruttó áron számlázták tovább, de az áfát nem fizették meg. A fiktív számlázással az volt a céljuk, hogy a beszerzéseket belföldi beszerzéseknek álcázzák, kijátszva ezzel az uniós áfaszabályokat.

A NAV munkatársai mintegy húsz helyszínen tartottak házkutatást, a céghálózat vezetőjét a NAV kommandósai fogták el, mert felmerült a gyanú, hogy fegyvert használ és drogot rejteget. A hálózat vezetője, aki a háttérből irányította a cégeket, 12 év szabadságvesztést is kaphat.

További friss információk
Négyszer saját magának adta át a kikézbesítendő összegeket a postásnő
1,6 milliárdot csaltak a csúcsarannyal hitegető nyíregyházi csalók
Exkluzív! A 8 milliárdos csalási ügy másodrendű vádlottja: „a nyomozók felállítottak egy elméletet és ahhoz gyűjtötték, gyártották a bizonyítékokat - a gombokhoz keresték a kabátot”
Hamis adásvételi szerződéssel kaparintották meg a hagyatékot - az okiratokat egy olyan ügyvéd „ellenjegyezte”, aki évekkel korábban elhunyt
Csalás gyanúja miatt nyomoznak a fedezeti ingatlanok gyanús adásvételében közreműködő Lapis-cégekkel összefüggésben
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat