Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Vesztegetés: vádat emeltek az orgoványi takarék volt vezetője, valamint két bűntársa ellen
privatkopo.hu 2015. 04. 27. 16:55:00

Január 15-én helyezték előzetes letartóztatásba Gellért Imrét, a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet egykori ügyvezetőjét, Kiss Szilárdot, Magyarország moszkvai nagykövetségének korábbi mezőgazdasági attaséját és Sziky Gyula nyíregyházi vállalkozót, a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga egykori alelnökét.



A megyei főügyészség hétfői közleménye szerint a nyíregyházi Kiss Szilárd érdekeltségébe tartozó cég 2010-ben 500 millió forint kölcsönt vett fel, amelynek biztosítéka a cég tulajdonában álló ingatlanok, nagy értékű, főként borászati ingóságok és borkészlet volt, összesen 1,2 milliárd forint értékben.

A kölcsönösszeg törlesztése a futamidő alatt az adós cég részéről nem vagy csak részben történt meg, ezért a tartozás 2012 nyarára már mintegy 600 millió forintot tett ki. A kölcsönt nyújtó Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet e követelést a fedezetekkel együtt 2012 nyarán engedményezte az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet részére.

A vád szerint erről értesült Kiss Szilárd (középső fotó), aki tudott arról, hogy egy nyíregyházi vállalkozó ismerőse, Sziky Gyula (alsó fotó) és a követelést megszerző pénzintézet vezetője, Gellért Imre (felső fotó) jól ismerik egymást. Ezért 2013 nyarán ismerőse közbenjárását kérte, hogy a takarékszövetkezet a fenti követelését áron alul adja el a saját vagy az Sziky Gyula érdekeltségébe tartozó cégnek.

Ennek érdekében ismerőse és a pénzintézet vezetője az ő megbízásából több alkalommal tárgyalt. Ezek eredményeként 2013. augusztus 28-án megállapodtak abban, hogy a takarékszövetkezet követelését Sziky Gyula egyik közeli ismerősének cége vásárolja meg, 335 ezer euró vételáron. Ezen túlmenően Sziky Gyula további 135 ezer euró „kenőpénzt” ígért a pénzintézet vezetőjének, Gellért Imrének azért, hogy a vételárat jóval meghaladó értékű, fedezettel biztosított követelés tulajdonjogát a takarékszövetkezet érdekköréből anélkül engedje ki, hogy a fedezetből történő kielégítést megkísérelné. A pénzintézeti vezető a jogtalan előny ígéretét elfogadta - írta a főügyészség.

A tárgyalásokról és a „kenőpénz” ígéretéről szóló megállapodásról Sziky Gyula tájékoztatta Kiss Szilárdot, aki a jogtalan előny biztosítását vállalta. A felajánlott 135 ezer eurót készpénzben - Kiss Szilárd utasítása szerint - egy hozzátartozója adta át egy benzinkútnál a nyíregyházi vállalkozónak, aki azt 2013. szeptember 4-én továbbadta Gellért Imrének.

A vád szerint a jogtalan előnyért a pénzintézeti vezető a fedezetül szolgáló, zálogjoggal biztosított ingó és ingatlan vagyonból a takarékszövetkezet követelését nem kísérelte meg érvényesíteni, hanem a megállapodásnak megfelelően a követelést mélyen értéken alul értékesítette. A járási ügyészség a két vállalkozót minősített vesztegetés bűntettével, a pénzintézeti vezetőt pedig minősített vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja.

Az adott időszakban, 2013 nyarán Kiss Silárd állami alkalmazásban állt, de a vád szerinti cselekménnyel magánemberként terhelhető - olvasható a közleményben. A vádlottak jelenleg is előzetes letartóztatásban vannak, bűnösségükről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

További friss információk
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
Pénzmosás szerelemből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat