Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Egy afgán gíroszos is bemutatta „kultúráját” az Ősök Napja fesztiválon
Privatkopo.hu 2018. 12. 08. 7:10:00

A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt vádat emelt egy 34 éves, szakácsként dolgozó afgán származású férfival szemben, aki tavaly augusztus 12-én, egy bugaci fesztiválon, a konyhán kisegítő kollégája munkavégzését kifogásolva őt ököllel többször bántalmazta.



Az ügyészség tájékoztatása szerint a 34 éves afgán származású, budapesti lakos férfi tavaly augusztus 12-én, Bugacon, az Ősök Napja fesztiválon szakácsként dolgozott egy gyrost árusító bódéban.

Ugyanezen a helyen dolgozott kisegítőként a sértett is, akivel délelőtt 10 óra körül szóváltásba keveredett, mivel szerinte a munkatárs nem megfelelően végezte a munkáját. A vita során a vádlott a sértettet nyakánál fogva kirángatta a fabódé mögötti füves területre, hogy ott rendezzék a nézeteltérést. Odakint a vádlott ököllel ütlegelni kezdte a munkatársa arcát, fejét, amitől ő a földre esett, de a szakács még ott is folytatta a bántalmazást, és legalább 5-6 ökölcsapást mért rá.

Kis idő múlva a közelben dolgozók szétválasztották őket, de fél óra elteltével a vádlott ismét nekitámadt a férfinak, aki ezúttal védekezésképpen ököllel megütötte őt, erre azonban további 2-3 ökölütés volt a vádlott válasza. A sértett szája és jobb szeme alatti bőr felhasadt és vérezni kezdett, míg arca jobb oldalán pápaszem hematómája alakult ki, amely 8 napon belül gyógyuló sérülés. A sértett az őt ért könnyű sérülés miatt nem kérte támadója megbüntetését, ezért magánindítványt nem tett.

A férfit nyilvános rendezvényen elkövetett kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkozást keltsen.

A szabadlábon lévő, büntetlen előéletű vádlottat az ügyészség a garázdaság súlyosabban minősülő bűntettével vádolja és vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban - tárgyalás mellőzésével - pénzbüntetés kiszabását indítványozza.

A férfi bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.

További friss információk
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat