Ma: 2024.03.03. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Szállásadókat károsított meg az álmentő
Privatkopo.hu 2021. 01. 22. 10:01:00

Országszerte károsított meg szállásadókat egy férfi, aki mentőnek adta ki magát, pedig soha nem dolgozott a mentőszolgálatnál. Egy internetes oldalon foglalt szobákat, majd mindenhonnan a foglalás lejárta előtt és fizetés nélkül távozott.



A csaló egy gyulai apartmanházba 2021. január 6-án érkezett, három napra. A szolgáltatást nem fizette ki, ezért az apartman üzemeltetője 2021. január 13-án feljelentést tett. A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei egy hét alatt elfogták az utazgató férfit: 2021. január 21-én hajnalban a Pest megyei Nagykátáról, egy panzióból állították elő.

A 28 éves férfi a legtöbbször mentőnek adta ki magát és az elmúlt hónapokban a gyanú szerint öt megyében követett el bűncselekményeket. Tavaly szeptember 24-én szabadult a börtönből és már azon a napon is foglalt szobát. Általában lopott mentőkabátban jelent meg az interneten lefoglalt szálláshelyeken. Gyakran útközben, vonatról intézte a foglalásokat úgy, hogy kölcsönkérte utastársai telefonját. Arra hivatkozott, hogy a munkája miatt, hivatalos ügyben utazik, ezért tudott szobákat foglalni.

Mindenhonnan fizetés nélkül távozott és több helyről lopott is, televíziókat, kulcsokat vitt el.

A gyulai rendőrök először előállították a Gyulai Rendőrkapitányságra, ott megtörtént a kihallgatása. Ezután Békéscsabára vitték, ahol a csalás és lopás miatt őrizetbe vett férfinek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájában biztosítottak egy zárkát - szoba helyett.

További friss információk
Cigánybanda kényszerített prostitúcióra nőket
Szabadnapos rendőr fékezte meg a pisztollyal lövöldöző támadót
Itt az újabb pedofilügy: letartóztattak egy 62 éves gyermekotthoni nevelőt
Súlyosították az „anya” büntetését, aki eladta a saját lányát
Kamasz fiúkat hálózott be a 63 éves homoszexuális
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat