Ma: 2024.04.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Amputált lábú férfit rabolt ki egy 27 éves nő
teol.hu 2016. 04. 17. 7:43:00

Rablás bűntettének minősített esete és két rendbeli lopás vétsége miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség egy 27 éves, három éve pszichiátriai kezelés alatt álló szekszárdi nő ellen.



A vádlott tavaly július 14-én, reggel egy tolnai ház udvarában álló nyitott autóból kilopta a tulajdonos pénztárcáját, amelyben ezer forint és igazolványok voltak.

November 12-én, reggel, Szekszárdon, a buszpályaudvaron találkozott egy előző nap ugyanott megismert 69 éves férfival, akitől először albérleti díjra hivatkozva kért pénzt. Amikor látta, hogy a sértett a bankautomatából vett fel pénzt, felajánlotta a férfinak, hogy a vasútállomás illemhelyiségében létesítsenek alkalmi szexuális kapcsolatot. Miután a férfi a mellékhelyiségben levetkőzött, a nő észrevétlenül kivett a kabátjából 58 ezer forintot, majd a sértett szatyrát is felkapva, sietve távozott. A kár nem térült meg.

December 16-án, 19 óra körül az utcán „kukázó” vádlott észrevette a 66 éves, elektromos kerekesszékkel közlekedő férfit, akitől ezer forintot kért azzal az indokkal, hogy Bonyhádra akar utazni. A vádlott, aki a nyakába akasztott cipzáras táskában tartotta a pénztárcáját, bankkártyáját, a nő kérését elutasította és továbbindult. A vádlott követte és felajánlotta, hogy hazakíséri, amire a férfi szintén nem tartott igényt. Ennek ellenére a nő tolni kezdte a kerekesszéket a járda melletti füves terület felé, majd megragadta a sértett nyakában lévő táskát és húzni kezdte.

Emiatt a jobb oldalára béna férfi, akinek a jobb lábát amputálták, nem tudta megállítani a kocsit, amelynek az egyik kereke elakadt a járda beszakadt betonlapjában. Miközben a nő pénzt követelt, többször arcon ütötte a sértettet, akinek a táskájából végül sikerült kivennie a pénztárcát, amelyben 57 ezer forint és bankkártya volt, majd ezekkel elfutott. A férfi hiába próbált utána hajtani a kerekesszékkel, a járdalap miatt felborult. Járókelők hívtak hozzá mentőt, de mint kiderült, nem sérült meg.

A vádlottat még aznap őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba került. A büntetlen előéletű vádlottal szemben az ügyészség fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, a közügyek gyakorlásától eltiltását, valamint vagyonelkobzás elrendelését indítványozta a bíróságnál.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Cigány rabló a járókelőknek: „csak viccelődünk”
Végzetes lett az idős férfinak adott pofon
Emberölés Komádiban
Összehangolt akcióban hét drogterjesztőt fogtak el a rendőrök Kecskeméten
Bilincsben a börtönbüntetés elől bujkáló sierra-leonei kábítószer-kereskedő - nagy hasznára volt a magyar társadalomnak
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat