Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
17 év elteltével: babagyilkos gyanúsított
Zsaru 2015. 10. 06. 8:06:00

Napra pontosan 17 évvel az elkövetés után fogták el azt a nőt, akit azzal gyanúsítanak a Fejér megyei rendőrök, hogy megölte csecsemőjét. Az asszony már várta, hogy megszabaduljon szörnyű bűne terhétől.



- Székesfehérváron, egy József utcai konténerben találtak halott újszülöttet 1998. október 1-jén - emlékszik vissza Papi Koppány őrnagy, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának főnyomozója. - A lánycsecsemő holtteste ágyneműbe és reklámszatyorba volt bugyolálva, szájába gyerekzoknit tömtek. Kollégáim kiterjedt adatgyűjtést folytattak, tucatszám hallgattak meg tanúkat, a lakosság segítségét kérve az ágyneműt több médiumban bemutatták. Voltak fogódzók a felderítésben. Az ágyneműben talált állatszőr alapján azt feltételeztük, hogy az elkövető házi kedvencet tart, az áldozat szájában talált gyerekzokni arra engedett következtetni, hogy kisgyermeket nevel - ennek ellenére kétséget kizáróan nem sikerült azonosítani az elkövetőt. Képbe került gyanúsítottként egy, a holttest megtalálásának közelében lakó fiatal nő, akiről a környezetében élők elmondták, hogy az eset időpontjában megváltoztak a szokásai, nem beszélgetett azokkal, akikkel korábban megtette, kutyája sétáltatása közben furcsán összefogta magán a kabátját, és mintha alkatában is változás állt volna be, őt azonban egy - nem a rendőrség által elrendelt - nőgyógyászati vizsgálat tisztázta.

A zsaruk fél év után kénytelenek voltak lezárni a nyomozást, azonban tovább foglalkoztatta őket a megoldatlan eset. Amint lehetőségük nyílt rá, új teóriákat állítottak fel, újabb szakértői véleményeket kértek az üggyel kapcsolatban. Kiderült, csak egy célirányosan a közelmúltbéli terhességre irányuló nőgyógyászati vizsgálat állapíthatta volna meg egyértelműen, hogy a nyomozók látókörébe került nő szült-e a csecsemő megtalálása előtti időszakban. A zsaruk rendelkezésére állt DNS-minta a feltételezett anyától, és ezt össze akarták vetni az első számú gyanúsított genetikai struktúrájával.

- Kollégáimmal október 1-jén felkerestük B. Katalint (34), és tájékoztattuk, milyen ügyben szeretnénk kihallgatni - mondja Győrfi Emese őrnagy, a főkapitányság vizsgálati osztályának helyettes vezetője. - A fiatalasszony nem lepődött meg, nem kérdezett, beletörődő, együttműködő volt, viselkedése arra utalt, tudja, a játszma véget ért. Pár szóval vázoltam neki, hogy az egyre fejlődő technikai módszerekkel mind közelebb kerültünk a 17 évvel ezelőtti eset felgöngyölítéséhez. Megkérdeztem tőle, el akar-e mondani valamit. „Mit kaphatok én ezért?” - kérdezett vissza, majd részben beismerő vallomást tett. Elmondása szerint a baba születésekor nagyon megijedt, rossz döntést hozott, megbánta tettét, és azóta várta, hogy mikor derül ki sötét bűne. Akadnak még tisztázandó részletek az üggyel kapcsolatban: a nő vallomása nem minden ponton egyezik a szakértői véleményekkel alátámasztott megállapításainkkal. A székesfehérvári asszonyt emberölés bűntettével gyanúsítottuk meg, szabadlábon védekezik.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat