Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Másfél év börtönt kapott a halálos baleset vétkese
HP 2015. 11. 21. 6:44:00

Egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt az autóst, aki egy másik járművel versenyezve halálos balesetet okozott Debrecenben.



A bíróság által megállapított ítéleti tényállás szerint a vádlott 2014. október 26-án éjszaka a hajdúsági megyeszékhelyen autózott a többsávos Rakovszky utca belső sávjában, amikor versenyezni kezdett egy másik, a külső sávban haladó autóssal. Emiatt a vádlott által vezetett autó kiemelkedően nagy sebességgel - mintegy 90-100 km/h-val - hajtott be az Árpád téri kereszteződésbe, ahol a sofőr elveszítette uralmát a gépjármű felett. Az autó így egy villanyoszlopba csapódott, a hátul ülő 16 éves utas pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítása után életét vesztette. A Debreceni Járásbíróság a tegnapi napon bűnösnek mondta ki az autóst, halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, ezért őt 1 év 6 hónap letöltendő ítélte, valamint 4 év 4 hónap időtartamra eltiltotta a közúti járművezetéstől is. A Debreceni Járásbíróság ítéletét az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítés végett fellebbezett, így az nem jogerős.

További friss információk
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat