Ma: 2018.10.23. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Prostituáltaknak adták ki bérelt lakásaikat
Privatkopo.hu 2018.03.12. 10:41:00

A nyomozók vádemelési javaslattal zárták annak a párnak az ügyét, akik prostituáltaknak adták ki a Budapesten bérelt lakásaikat. A nők ügyfelenként fizettek a párnak. 



A 33 éves szurdokpüspöki férfi és élettársa, egy 29 éves pécsi nő, megegyezett öt nővel arról, hogy azok a pár bérelt budapesti lakásaikban prostitúciós tevékenységet folytathatnak.

A nők ügyfelenként fizettek a párnak, attól függően, hogy a vendég mennyi időt töltött a lakásban.

A férfi és a nő internetes oldalakon hirdették a prostituáltakat, és a nők által fizetett pénzből tartották el magukat.

A nyomozók a nőt 2017. október 16-án, a férfit  pedig október 27-én hallgatták ki. Ellenük öt rendbeli prostitúció elősegítése, és kitartottság miatt indítottak eljárást. A nyomozást vádemelési javaslattal befejezték. 

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítanak egy 16 éves „Erős Pistát”
Kifosztás, új pszichoaktív anyaggal visszaélés és kábítószer birtoklása gyanújával indult nyomozás két „navajonki” ellen
Enyhébb felügyeletet és 7,5 millió forintos óvadékot állapítottak meg a Dózsa György úti gázoló ügyében
Pénzt követelt, kést rántott
Brutálisan bántalmaztak egy férfit Tatabányán
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat