Ma: 2024.04.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
50 ezer forint miatt kellett meghalnia
police.hu 2017. 05. 30. 9:23:00

A megalapozott gyanú szerint B. Lőrinc 34 éves budapesti férfi 2016. február elsején, 22 órakor egy baráti összejövetelen halálra szúrta egyik barátját, aki a helyszínen meghalt.



A nyomozás során kiderült, hogy a lakás tulajdonosa - egy nő - tartott baráti összejövetelt Angyalföldön, amikor a házigazda 34 éves fia előbb összeszólalkozott, majd dulakodni kezdett az egyik vendéggel, egy 51 éves férfival. A tanúk szerint a vita tárgya 50 ezer forint volt, amit állítólag az 51 éves ember lopott el korábban a lakásból. A szóváltást tettlegesség követte, amikor B. Lőrinc egy késsel mellkason szúrta a vendéget, aki azonnal meghalt.

A rendőrök a helyszínen elfogták a fiatalembert, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya a nyomozást befejezte, és a keletkezett ügyiratot a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat