Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Leváltások, büntetőfeljelentések: bohózatba fulladt az ellenzéki összefogás Cegléden
Privatkopo.hu 2019. 09. 18. 5:42:00

Az ellenzék - az országos ellenzéki összefogáshoz hasonlóan - Cegléden is egyesíti az erejét az októberi önkormányzati választáson. Ennek érdekében márciusban - Czigle Polgári Érdekvédelmi Egyesület néven - egy függetlennek mondott civil szervezetet hoztak létre, amelyben a Jobbiktól a DK-ig gyakorlatilag az összes ellenzéki párt képviselteti magát. A társadalmi szervezet rövid időn belül már a harmadik elnököt „fogyasztja”, a tömörülésen belül napról napra nő a feszültség.



Már az önkormányzati jelöltállítás időszakában komoly feszültségek voltak az egyesületen belül. Az ellenzéki összefogás vezéralakja kezdetben a Jobbik önkormányzati képviselője, Horváth Gábor Ferenc volt, aki erőteljesen befolyásolta a szervezet tevékenységét. Ebből komoly ellentét alakult ki az egyesület elnöke, Magyar Károly és Horváth között, úgy tudni, egy megbeszélés során a jobbikos - a vita hevében - székeket is összetört.

Polgármester-jelölt, akinek „elfelejtettek” szólni a jelölésről

Kezdetben a DK-sok nem vettek részt az összefogás létrehozását célzó egyeztetéseken, ám később ők is tagjai lettek az ellenzéki tömörülésnek. Ám, mielőtt ez megtörtént volna, az egyesület megpróbálkozott egy közös polgármester-jelölt állításával, aki a helyi ipartestület elnöke volt, a kezdeményezés azonban bohózatba fulladt, ugyanis a jelöltet bejelentették, neki viszont nem szóltak erről, a tudta nélkül sajtótájékoztatót hívtak össze, majd amikor a „jelölt” tudomást szerzett arról, hogy indítani kívánják a polgármesteri székért, közölte: esze ágában sincs szerepet vállalni a politikában.

Ekkor lépett a színre polgármester-jelöltként Dr. Csáky András patológus, egykori MDF-es országgyűlési képviselő, aki mögé azonnal beállt a Czigle Polgári Érdekvédelmi Egyesület, és azzal együtt az összes jelentősebb ellenzéki párt.

A jobbikos Horváth egyéni körzetet kapott, de a listáról kihúzták a nevét

A képviselő-jelöltállítást hosszas huzavona előzte meg, végül egyéni körzetet kapott a Jobbik helyi politikusa, Horváth Gábor Ferenc, viszont a DK ceglédi vezetője, Dr. Czinege Imre nem. Egyéni képviselőjelöltként ugyancsak bizalmat szavaztak az MSZP helyi vezetőjének, Fehér Istvánnak, valamint az egyébként az EU-választáson gyenge eredményt elért LMP városi vezetőjének, Földi Áronnak, továbbá a Momentum Pest megyei alelnökének, Varga Franciskának is.

Hamisított aláírás az egyesület alapító okiratán

Ebből aztán komoly konfliktusok kerekedtek az egyesületen belül, ugyanis Smahajcsik Péter - aki egyébként a szervezet egyik alapító tagja volt - indulni szeretett volna egyéni képviselőjelöltként, de az általa kiszemelt körzetben a helyi MSZP vezetőjét indították. Erre Smahajcsik bejelentette, hogy egyedül, egyesületi támogatás nélkül indul az önkormányzati választáson, és okirat-hamisítás gyanújával feljelentést tett a rendőrségen.

A férfi vallomásában előadta, hogy tudomása szerint a neve szerepel a Czigle egyesület alapító okiratán, azonban ő nem volt alapítója a szervezetnek, a dokumentumon szereplő aláírás nem tőle származik, azt törvénytelenül használták fel az egyesület bejegyeztetésekor. A hírek szerint Smahajcsik megpróbált a polgármesteri tisztségért is harcba szállni, de erről, úgy tűnik, sikeresen lebeszélték.

Ezek után nyugvópontra jutni látszott az egyesületen belül keletkezett feszültség. Megállapodtak, hogy a kompenzációs listát a DK-s  Dr. Czinege Imre vezeti, a 2. helyre a Jobbik delegál egy személyt (aki információnk szerint Csuri Károly jelenlegi önkormányzati képviselő lett volna), majd a momentumos Varga Franciska és a szocialista Fehér István következett volna, utánuk pedig a civilek.

A Czigle elnöke felrúgta a megállapodást és a saját szája íze szerint állította össze a kompenzációs listát

Ehhez képest szeptember 6-án robbant a bomba: a Czigle képviseletére jogosult Magyar Károly elnök a Helyi Választási Irodának (HVI) benyújtotta az egyesület listáját, amelyen nem a megegyezésnek megfelelő sorrendben szerepeltek a nevek. Dr. Czinege maradt a lista első helyén, a másodikra viszont az LMP-s Földi Áront, a harmadikra Magyar Károly saját magát írta be, míg a negyedik helyet László Ágnes független jelölt kapta. Meglepő módon a lista végére, a 11. helyre csúszott a momentumos Varga Franciska, a legutolsó, a 12. helyre pedig Horváth Gábor Ferenc (Jobbik). Cegléden összesen négy listás helyet osztanak ki a választási eredmények alapján.

Magyar Károly a saját szája íze szerint állította össze a kompenzációs listát, ezért leváltották - aztán az utódját is

Magyar „partizánakciójából” óriási botrány kerekedett. Az egyesület tagjai rendkívüli taggyűlést hívtak össze, amelyen leváltották az elnöki posztról Magyar Károlyt. Ezt követően a közösségi médiában az egyesület több tagja is azt terjesztette, hogy a Magyar által a HVI-nek leadott kompenzációs lista nem végleges, azt módosítani fogják. Tudni kell, hogy a már leadott kompenzációs listát módosítani nem lehet, arról csak személyek törlését teszi lehetővé a vonatkozó törvény.

A leváltott elnököt életveszélyesen megfenyegették, az új elnököt pár nap után lapátra tették

Magyar Károly, mint a Czigle egyesület bejegyzett képviseletre jogosult vezetője (a leváltott elnök törlése és a helyére megválasztott új képviselő törvényszéki bejegyzése akár több hónapot is igénybe vehet) szeptember 9-én, a HVI-nél törölte a kompenzációs listáról Varga Franciskát (Momentum) és Horváth Gábor Ferencet (Jobbik). A férfi ezt követően a Ceglédi Rendőrkapitányságra ment, ahol a Privatkopo.hu információja szerint feljelentést tett, mivel őt - állítása szerint - életveszélyesen megfenyegette a kompenzációs listáról törölt jobbikos Horváth Gábor Ferenc.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta a Privatkopo.hu bűnügyi portált, hogy „az esettel összefüggésben a rendőrség garázdaság szabálysértés miatt eljárást indított”.

A leváltott Magyar helyére egyébként az LMP-s Földi Áront választották a Czigle egyesület rendkívüli taggyűlésén, aki aztán igazából meg sem melegedhetett az elnöki székben, néhány nap elteltével ugyancsak eltávolították a társadalmi szervezet éléről, és helyére az Együtt/DK helyi politikusát, Szabó Lászlót ültették.

Az elmúlt hetek történéseinek ismeretében gyanítható, hogy nem ez lesz a végleges állapot a ceglédi ellenzéki oldalon.

Hogyan akarnának így egy várost vezetni?

Korábbi cikkünk a témában:

Cegléd: közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése miatt elmarasztalta a bíróság a korábban a „felcsúti csüngőhasút” levágó jobbikos önkormányzati képviselőt - ő az ellenzék által támogatott polgármester-jelölt legharcosabb segítője

http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Hirmix&AN=ceglediugyek&MN=Hirmix&LN=Hungarian

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat