Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Összeverte, csikket nyomott el a testén, megkötözte és meztelenül kizárta fiatal élettársát egy drogos ingyenélő
Privatkopo.hu 2019. 12. 05. 15:31:00

A Kaposvári Járási Ügyészség a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy büntetett előéletű, 27 éves férfi ellen, aki élettársát durván bántalmazta, majd a hideg ellenére a meztelen nőt kizárta a lakás céljára szolgáló építményéből.



A vádlott és a fiatal sértett 2018 októberében ismerkedtek meg. A kapcsolatuk hamar komolyra fordult, így a nő korábbi életét - egyetemi tanulmányait, munkáját - feladta és 2019 áprilisában a férfihoz költözött Kaposvár külterületére, a vádlott által épített, félig földbe vájt, komfort nélküli helyiségbe. A férfi munkát nem vállalt, a nő spórolt pénzéből éltek. Együttélésük alatt a vádlott rendszeresen kábítószert fogyasztott, azonban a sértett felnézett rá, utasításait elfogadta.

A vádlott 2019 májusában az ágyban fekvő sértettel váratlanul közölte, hogy ő az ördög, akit addig fog ütni, amíg meg nem hal. A férfi a nő kezeit összekötötte, test szerte ütötte, cigarettacsikket nyomott el a combján. Majd az összevert, ruhátlan sértettet a hajnali órákban kihúzta az épület elé, ahol többször megrúgta és a megkötözött nőt a sorsára hagyta.

A sértett ezután napokig bujkált hiányos öltözetben a környező erdőkben, végül egy ismeretlentől kért segítséget, aki megfürdette, felöltöztette és értesítette a rendőrséget.

A vádlott nem csak súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott a fiatal nőnek, a sértettet a történtek lelkileg is megviselték, hetekig kórházban ápolták pszichés állapota miatt.

A letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség börtönbüntetés kiszabását és közügyektől eltiltást indítványozott.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat