Ma: 2024.02.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Drogozott egy kicsit, aztán kirabolt egy trafikot
Privatkopo.hu 2019. 12. 08. 9:42:00

Fegyveresen elkövetett rablás, valamint kábítószer birtoklása miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 22 éves pécsi férfi ellen.



A férfi az arcát egy kendővel eltakarva 2019. augusztus 8-án, 4 óra körül bement az egyik pécsi dohányboltba, ahol egy gáz- és riasztófegyverrel a kezében a bevételt követelte az eladótól. Miután a nő átadta neki a pénzt, elmenekült.

A rendőrök perceken belül a helyszínre érkeztek, majd beazonosították, és a bejelentéstől számított két órán belül - a barátja lakásán - elfogták a feltételezett elkövetőt. Előállítását követően kihallgatták gyanúsítottként, amelynek során beismerte tettét.

A lakásban megtartott kutatás alkalmával a nyomozók megtalálták és lefoglalták az ellopott pénzt, továbbá a bűncselekmény elkövetéséhez használt ruházatot, valamint a gáz- és riasztófegyvert is.

A lakásban növényi származékot is találtak, amely az igazságügyi vegyészszakértői vélemény szerint kábítószernek minősül. Az elvégzett toxikológiai vizsgálat alapján a férfi a rablást megelőzően kábítószert is fogyasztott.

A gyanúsítottat őrizetbe vették, majd a Pécsi Járásbíróság 2019. augusztus 10-én elrendelte a letartóztatását. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

További friss információk
Kétszer raboltak ki egy kiskorút a cigánybűnözők
Ukrán vendégmunkás erőszakolt meg egy debreceni nőt
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat