Ma: 2024.02.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„Eldobós” cégekkel csalják az áfát a Taxify szolgáltató partnerei
Privatkopo.hu 2019. 03. 23. 9:33:00

Noha az észt Taxify OÜ a taxikat üzemeltető magyarországi társaságokkal (szolgáltatók) szerződik, azonban az „eldobós”, azaz költségvetési csalás elkövetése céljával működtetett kft-k esetében jellemzően nem a cégeknek utalja a Taxify applikáció által realizált bevételek 75 százalékát (a mobilalkalmazás által befolyó bruttó fuvardíjak 25 százaléka a tallini székhelyű vállalatot illeti), hanem közvetlenül a sofőrök bankszámlájára. Amennyiben a gépkocsivezető nem rendelkezik olyannal, megadhatja a feleség, vagy akár az anyós számlaszámát is, ez esetben a bevételt nekik utalja át az észt vállalkozás. Így aztán nem csak a Taxify OÜ jutaléka utáni áfát csalják el a taxikat üzemeltető fantomcégek, hanem a fuvardíjak forgalmi adóját is.



Az Uber Magyarországról történő kiszorítását követően szinte azonnal megjelent a taxis piacon az észt gyökerű Taxify, amelynek mobilalkalmazása hasonló elven működik, mint a 2016-ban betiltott Uber rendszere. Budapesten a Taxify jelenleg mintegy 700 sofőrrel dolgozik együtt.

Azok a gazdasági társaságok és egyéni vállalkozók, amelyek/akik a Taxify kötelékében nyújtanak taxis személyszállítás szolgáltatást, a budapesti székhelyű Taxify Hungary Kft-vel, valamint az észtországi Tallinban bejegyzett Taxify OÜ nevű céggel kötnek „szolgáltatói együttműködési keretszerződést”. A Taxify Hungary Kft. nem leányvállalata azt észt társaságnak, a cég üzletrészeit három magánszemély (Poprócsi Zsolt, Szilágyi Balázs, Ferentzy Zoltán) birtokolja.

A Privatkopo.hu bűnügyi portál birtokába jutott „Szolgáltatói együttműködési keretszerződés” 4.2 pontja szerint „a szolgáltató (taxi gépkocsit üzemeltető gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozó - a szerk.) a jelen szerződés szerinti jogosultságokért és a Taxify rendszer és márka használatáért általánosan és folytatólagosan 2017.05.01-től nettó 25% mértékű rendszer-használati díjat/jutalékot köteles számla ellenében megfizetni a Taxify OÜ felé. A rendszer-használati díj/jutalék alapját a Taxify rendszere (applikáció - a szerk.) által közvetített címek alapján teljesített fuvarok bruttó bevétele képezi.”

Az együttműködési keretszerződés 4.4 pontjában így rendelkeznek a szerződő partnerek: „A felek megállapodása szerint a Taxify Hungary Kft. által végzett önálló diszpécserszolgáltatási tevékenységért , fuvarközvetítésért és egyéb kapcsolódó szolgáltatásaiért a Taxify Hungary Kft. külön díjat nem határoz meg a szolgáltatóval szemben, fenntartási költségeit és esetleges üzleti hasznát a Taxify OÜ-vel kötött külön megállapodás alapján fedezi, számolja el.”

Az, hogy a jutalékokat a teljesített fuvarok bevételéből vonja le az észt társaság, továbbá, hogy a diszpécserszolgáltatási tevékenységet folytató Taxify Hungary Kft. „külön díjat nem határoz meg a szolgáltatóval szemben” - magyarul: ingyen közvetíti a fuvarokat -, felvetheti annak gyanúját, hogy a szolgáltató által az észt cég számára fizetendő 25% mértékű „jutalék” valójában bujtatott fuvarszervezési díj.

Az észt vállalkozást megillető „jutalék” megfizetése úgy történik, hogy a Taxify rendszere (applikáció - a szerk.) által közvetített címek alapján teljesített fuvarok bruttó bevétele teljes egészében a Taxify OÜ bankszámlájára érkezik. Ezt lehetővé teszi az együttműködési keretszerződés, amelynek 3.5 pontja rögzíti: „A jelen szerződéssel megbízott pénzkezelői jogviszony keletkezik a Taxify OÜ és a szolgáltató között, mely alapján a Taxify OÜ jogosult kezelni a szolgáltató egyes, a jelen szerződéses jogviszonyhoz kapcsolódó pénzeszközeit a 4.5 pontban foglaltak szerint.” A jelzett pontban a következőben állapodtak meg a szerződő felek: „A szolgáltató által a Sofőr-applikáción keresztül teljesített, az utas által Utas-applikáción keresztül megfizetett , illetve a Taxify OÜ/Taxify Hungary Kft. szerződéses partnerei által igénybe vett szolgáltatások ellenértéke a Taxify OÜ által meghatározott bankszámlára teljesülnek, megy szolgáltatói pénzeszközt a jelen szerződésben foglalt megbízás alapján elsősorban a Taxify OÜ kezeli. A Taxify OÜ a jelen szerződés szerinti, a Taxify OÜ-t illető jutalékokat, díjakat, költségeket, és minden jogszerű, szerződésben vagy jogszabályban jogalapból eredő követelését az általa kezelt szolgáltatói pénzeszközből jogosult közvetlen levonás útján értékesíteni, a szolgáltató külön hozzájárulása vagy egyéb nyilatkozata nélkül.”

Az észt vállalat 25% mértékű „jutalékot” von le a bankszámlájára beérkező, a szolgáltató (taxi üzemeltető gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozó) által realizált bruttó (azaz 27% áfát tartalmazó) bevételekből, a fennmaradó 75% bevételt pedig átutalja a szolgáltatónak. A jutalékról a Taxify OÜ nettó összegű számlát állít ki a szolgáltató felé. Tekintettel arra, hogy a magyarországi szolgáltató egy határon átívelő szolgáltatást vesz igénybe, ezért az észt cég által levont „jutalék” összege után 27% általános forgalmi adót kell fizetnie (fordított adózás), abban az esetben is, ha áfamentes, úgynevezett katás egyéni vállalkozó.

A bűnügyi portál értesülése szerint azonban a katás egyéni vállalkozóként a Taxify OÜ-vel szerződő szolgáltatók többsége nem készít adóbevallást és nem fizet általános forgalmi adót az észt társaságnak fizetett „jutalékokkal” összefüggésben. Egyszerűen úgy tesznek, mintha ezek a tranzakciók nem történtek volna meg. A Büntető törvénykönyv ezt a cselekményt üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettként határozza meg.

Költségvetési csalásokra alapítanak cégeket, amelyekbe strómanokat ültetnek

A taxi gépkocsikat üzemeltető gazdasági társaságokat illetően még „vadabb” a helyzet. A Privatkopo.hu tucatnál is több olyan cégre bukkant tényfeltáró munkája során, amelyeket egy behatárolható bérbeadói kör tagjai azzal a céllal működtettek/működtetnek, hogy az államot megkárosítsák, ezáltal - bűncselekmények elkövetésével - jogtalan anyagi haszonra tegyenek szert. Ezek a vállalkozások jellemzően a Taxify Hungary Kft-vel és az észt Taxify OÜ-vel álltak/állnak szolgáltatói szerződéses viszonyban.

A bűnügyi portál látókörébe az alábbi, visszaélésekkel kapcsolatba hozható gazdasági társaságok kerültek (a teljesség igénye nélkül).

Taxi Cab Holding Korlátolt Felelősségű Társaság (alapítás ideje: 2016.11.17.), székhely: 2724 Újlengyel, Határ út 12.

ügyvezető-tulajdonos: 2016.11.17.-2018.05.30. Horváth Zsolt

2018.05.30.- Koncz Marianna (Ukrajna, Nagymuzsaly)

A társaság ellen öt végrehajtást rendeltek el, amelyek jelenleg is hatályosak.

Man Trans Holding Korlátolt Felelősségű Társaság (alapítás ideje: 2016.11.17.), székhely: 2724 Újlengyel, Határ út 12.

ügyvezető-tulajdonos: 2016.11.17.-2018.05.30. Horváth Zsolt

2018.05.30.- Koncz Marianna (Ukrajna, Nagymuzsaly)

A társaság ellen négy végrehajtást rendeltek el, amelyek jelenleg is hatályosak.

Speed-Evolution Korlátolt Felelősségű Társaság (alapítás ideje: 2012.02.17.), székhely: 1064 Budapest, Podmaniczky utca 57. 2. em. 14.

ügyvezető-tulajdonos: 2016.11.17.-2018.05.30. Horváth Zsolt

2018.05.30.- Koncz Marianna (Ukrajna, Nagymuzsaly)

A cég megszűntnek nyilvánítva: 2018.11.17. Kényszertörlés.

A társaság ellen kettő végrehajtást rendeltek el, amelyek jelenleg is hatályosak.

Monocar Holding Korlátolt Felelősségű Társaság (alapítás ideje: 2017.04.05.), székhely: 1141 Budapest, Szugló utca 82.

ügyvezető-tulajdonos: 2017.04.05.-2019.02.26. Kardos Lívia

végelszámoló: 2019.02.26.- Horváth István József

Végelszámolás kezdete: 2019.02.26.

Fanatic Transport Kft. (alapítás ideje: 2017.10.19.), székhely: 1141 Budapest, Szugló utca 82.

ügyvezető-tulajdonos: 2017.10.19.- Berki Zoltán

SPEED DRIVER Kft. (alapítás ideje: 2015.04.15.), székhely: 1141 Budapest, Szugló utca 82.

ügyvezető-tulajdonos: 2017.02.01.- Navratil Krisztina

A társaság ellen négy végrehajtást rendeltek el, amelyek jelenleg is hatályosak.

E-TRON CARS Kft. (alapítás ideje: 2018.02.02.), székhely: 1141 Budapest, Szugló utca 82.

ügyvezető-tulajdonos: 2018.02.02.-  Bada Bianka

PPL Transport Korlátolt Felelősségű Társaság (alapítás ideje: 2018.04.06.), székhely: 1077 Budapest, Izabella utca 3/A.

ügyvezető-tulajdonos: 2018.04.07.- Szabó Katalin

Yellow Line Flotta Kft. (alapítás ideje: 2018.04.24.), székhely: 1037 Budapest, Bécsi út 85.

ügyvezető-tulajdonos: 2018.04.24.- Páldi Ferenc

A Taxify Hungary (THU) Kft. nevében a szerződéseket Cziráki Dániel írja alá, aki nem tagja és nem ügyvezetője a cégnek - csak aláír...

Az úgynevezett eldobós cégek ügyvezetői/tulajdonosai jellemzően strómanok, akiknek fogalmuk sincs a taxizásról - és általánosságban a gazdaságról, a pénzügyekről sem -, akiket a bűnelkövetésre létrehozott vállalkozások mögött megbújó csalók „találtak ki”, hogy elvigyék a balhét - amennyiben szükséges.

Az észt Taxify OÜ a taxikat üzemeltető társaságokkal (szolgáltatók) szerződik, azonban az „eldobós”, azaz költségvetési csalás elkövetése céljával működtetett kft-k esetében jellemzően nem a cégeknek utalja a Taxify applikáció által realizált bevételek 75%-át - emlékeztetőül: 25% jutalék a Taxify OÜ-t illeti -, hanem közvetlenül a sofőrök bankszámlájára. Amennyiben a gépkocsivezető nem rendelkezik olyannal, megadhatja a feleség, vagy akár az anyós számlaszámát is, ez esetben a bevételt nekik utalja át az akadályokat nem ismerő észt vállalat.

Amennyiben végrehajtás alatt álló vállalkozás számlájára utalnák a pénzt, azt elvinné a végrehajtást kérő, a sofőr egy forintot nem kapna a bevételekből. Márpedig ezek a csaló társaságok tele vannak végrehajtásokkal - magyarázta a bűnügyi portál forrása. Így aztán nem csak a Taxify OÜ jutaléka utáni áfát csalják el a taxikat üzemeltető fantomcégek, hanem a fuvardíjak forgalmi adóját is. De az is gyakorlatnak számít ezeknél a trükköző társaságoknál, hogy egyáltalán nem, vagy csupán napi 2 órás részmunkaidőre jelentik be a sofőröket. Nem tudni, miért, de az adóhivatal nem mutat érdeklődést a taxikat üzemeltető kamucégek csalásai iránt. Az is érdekes, hogy amikor a NAV munkatársai megjelennek Budapest közterületein a taxisok ellenőrzése céljából, a Taxify autói szinte varázsütésre eltűnnek az utcákról. Valószínű, hogy jelzést kaphatnak.

A közelmúltban levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz a taxi társaságok, azt kérve a kormánytól, hogy az illetékes hatóságok az eddiginél szigorúbban lépjenek fel a törvénysértő, csaló személyszállítókkal szemben. A kormányfőnek címzett levelet aláírta a Taxify képviselője, Cziráki Dániel is, aki a cégnyilvántartás szerint a Taxify Hungary Kft.-vel azonos székhelyen működő Main Assets Hungary Kft. ügyvezetője. A cég tagjai: Taxify Hungary Kft. és Ferentzy Zoltán.

A Privatkopo.hu szerkesztősége több alkalommal fordult kérdésekkel a Taxify Hungary Kft., a Taxi Cab Holding Kft., a Man Trans Holding Kft., a Speed-Evolution Kft., a Monocar Holding Kft., valamint a PPL Transport Kft. képviselőjéhez, azonban a megkeresésekre nem reagáltak.

(A cikksorozat következő részében a költségvetési csalásokat végrehajtó rendszer szervezőit, a bérbeadói kört mutatja be a bűnügyi portál.)

Kapcsolódó cikk:

Remek érzékkel hagyja el a süllyedő cégeket a Taxify tulajdonosa

http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=taxifyszilagyi&MN=Joghalo&LN=Hungarian

További friss információk
Ukrán vendégmunkás erőszakolt meg egy debreceni nőt
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat