Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Elfogták a miskolci takarékszövetkezetet fegyverrel kirabló bűnözőt
MTI 2014. 12. 22. 6:36:00

A borsodi nyomozók a Terrorelhárítási Központ munkatársainak bevonásával csütörtökön elfogták a miskolci takarékszövetkezet fegyveres rablóját; a 37 éves budapesti férfi az ország más városaiban is rabolt.



A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője, Mecser Tamás rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta: budapesti tartózkodási helyén fogták el a miskolci takarékszövetkezetet november végén fegyverrel kirabló 37 éves Cs. Richárdot, akit őrizetbe vettek.

A rendőrség adatai szerint a budapesti férfi az országban több, hasonló módon elkövetett rablás elkövetésével is gyanúsítható, Budapesten, Szolnokon, Debrecenben, Egerben, Szegeden és Győrben történt bűncselekményekkel is.

Mecser Tamás emlékeztetett arra, hogy a férfi november 26-án rabolta ki a Miskolc belvárosában található pénzintézetet. Az arcát eltakarta, majd fegyverrel megfenyegette és a bevétel átadására szólította fel az alkalmazottakat. A bevételt megszerző, majd menekülő férfivel egy ügyfélként ott tartózkodó középkorú nő szembeszállt és lerántotta a fejéről az arcát is eltakaró sapkát. A dulakodás közben a bankrabló egy alkalommal elsütötte fegyverét, majd a zsákmányolt pénzzel elmenekült a helyszínről. A rendőrség felhívást tett közzé, a pénzintézet kamerája ugyanis viszonylag jól használható felvételt készített.

További friss információk
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat