Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Bűnügyi felügyelet alatt ment fenyőfát lopni
Privatkopo.hu 2019. 12. 11. 7:31:00

Letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 20 éves férfit, aki az elmúlt időszakban - társaival - több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett Marcali környékén.



A megalapozott gyanú szerint a férfi 2019 nyarán, két társával, betört egy hagyatéki eljárás alatt álló varászlói ingatlanba, úgy, hogy a lakóház ajtaját befeszítették, míg a melléképület tetejét megbontották. A gyanúsítottak innen különböző háztartási gépeket, műszaki cikkeket, szerszámokat, motorkerékpárokat, illetve járműalkatrészeket loptak el, közel 6 millió forint értékben.

Az ügyészség már ekkor indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, azonban a bíróság még csak bűnügyi felügyeletet rendelt el vele szemben. A férfi a kényszerintézkedés hatálya alatt állt akkor is, amikor a megalapozott gyanú szerint 2019 decemberének első napjaiban - két társával - kiment egy Somogyzsitfához tartozó erdőterületre. Ott az egyik erdőgazdálkodó évek óta nevelgetett fenyvesében - a karácsonyi időszakban igen keresett - több normann fenyő ágait levágták, amelyből 124 bálányi gallyat gyűjtöttek össze.

A gyanúsítottak a bálákat egy kölcsönkapott gépkocsival akarták kivinni az erdőterületről, de az elmúlt napok esőzései miatt sáros földúton az autójuk megsüllyedt, így a járművet a lopott fenyőgallyakkal együtt hátrahagyva távoztak a helyszínről. A marcali rendőrök azonban két napon belül elfogták őket.

Az ügyészség indítványának a Kaposvári Járásbíróság nyomozási bírója helyt adott, és a gyanúsított letartóztatását elrendelte.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat