Ma: 2024.04.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Bűnügyi őrizetben az „unokázós” csalók: egy 16 és egy 19 éves lány, valamint 20 éves barátjuk 9 millió forintot csalt ki egy 73 éves asszonytól
Privatkopo.hu 2020. 06. 01. 9:07:00

A gyanúsítottak 9 millió forintot csaltak ki a 73 éves áldozatuktól, Hajdúszoboszlón. A rendőrök három nap alatt kézre kerítették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.



Egy 73 éves nő tett bejelentést a rendőrségre 2020. május 26-án arról, hogy előző nap egy férfi 9 millió forintot csalt ki tőle. A bejelentő elmondta a rendőröknek, hogy 25-én, 19 óra körül csörgött a telefonja. A vonal másik végén unokájaként mutatkozott be valaki, és elmondta az idős asszonynak, hogy balesetet szenvedett, ezért sürgősen szüksége van 2,7 millió forintra, mivel ki kell fizetnie a másik járművezető kárát. Az állítólagos unoka külön felhívta a figyelmét a nőnek arra, hogy ő most nem tud elmenni a pénzért, ezért egy barátját küldi érte. A sértett hitt a telefonálónak, és odaadta a kért összeget az ismeretlen férfinak.

A nyomozás adatai szerint a csalóknak ez nem volt elég. Mivel látták, hogy áldozatukat sikerült félrevezetniük, újra felhívták és az „unoka” további 6,3 millió forintot kért tőle. A nő ezt is teljesítette nekik, így összesen 9 millió forintot adott át egy számára ismeretlen férfinak, azt gondolva, hogy ezzel a bajba jutott unokáján segít. A 73 éves sértett csak órákkal később döbbent rá, hogy átverték.

A hajdúszoboszlói nyomozók, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai nagy erőkkel az elkövetők felkutatásába kezdtek. A rendőröknek hamar a látókörébe került egy 16 éves jászfényszarui lány, valamint 20 éves párja, továbbá egy 19 éves hatvani nő.

Összehangolt akció keretein belül 2020. május 28-án, kora este elfogták, majd előállították a két nőt és a férfit a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették őket, majd előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Gyanú merült fel továbbá arra vonatkozóan is, hogy a gyanúsítottak országszerte követtek el csalásokat, valamint az is kiderült, hogy korábban volt egy segítőjük. Az unokázós csalások elleni küzdelemre a rendőrség kiemelt figyelmet fordít. Országszerte szoros együttműködést ápolnak a rendőrkapitányságok az ilyen és ehhez hasonló bűncselekmények visszaszorítása érdekében. Ezek eredményeként a Zala megyei rendőrök egy nap alatt elfogták a feltételezett elkövetők negyedik társát, Zalaegerszegen. A hajdú-bihari rendőrök bűnügyi őrizetbe vették. A Debreceni Járásbíróság 2020. május 31-én mind a négy gyanúsított estében elrendelte a letartóztatást. A beszerzett adatok arra utalnak, hogy a feltételezett elkövetők munkáját egy külföldi kapcsolatuk is segítette. A nyomozók vizsgálják ennek részleteit.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat