Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Harapással szerezte meg a csíkos szatyrot, rablás miatt állítják bíróság elé a 26 éves cigányt
Privatkopo.hu 2020. 09. 04. 7:08:00

A sértett nem adta a kezében lévő csíkos szatyrot, ezért a jászladányi támadó harapással szerezte meg.



A gyanúsított Jászladány belterületén haladt gyalogosan 2020. augusztus 13-án, kevéssel dél előtt, amikor az előtte közlekedő személy kezéből többször megpróbálta kitépni annak csíkos szatyrát, amiben készpénz és személyes okmányok voltak.

A támadónak a táskát nem sikerült megszereznie, ezért a sértett kezébe harapott, majd a szatyorral elfutott.

Az egyenruhások rövid időn belül azonosították, majd elfogták és a Jászladányi Rendőrőrsre előállították a rablás bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost, akit gyanúsítottként kihallgattak. A 26 éves férfi beismerő vallomást tett, ami során elmondta, hogy a pénzből italt vásárolt magának a helyi kocsmában, a szatyrot pedig - tartalmával együtt - eldobta.  A csíkos szatyrot a rendőrök kutatás során megtalálták, azt a sértettnek visszaadták.

A nyomozók a jogsértőt a kihallgatást követően őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a nyomozás iratait vádemelési javaslattal küldték meg a Jászberényi Járási Ügyészségre.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat