Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Elítélte a bíróság az élettársát hátba szúró férfit
Privatkopo.hu 2019. 11. 06. 13:13:00

A Debreceni Törvényszék 2019. november 6-án előkészítő ülésen ítéletet hirdetett annak férfinak az ügyében, aki egy késsel mellkason, majd hátba szúrta élettársát, Egyeken.



A férfi az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte. A bíróság elfogadta a beismerő vallomást, Dr. Horváth Péter bíró a vádlottat bűnösnek mondta ki életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, ezért őt 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A férfi a büntetés kétharmad részének kitöltését követően feltételes szabadságra bocsátható.

A vádlott az utolsó szó jogán elmondta, hogy megbánta tettét, élettársától bocsánatot kért, amit a nő elfogadott és kibékültek.

A bírósági tényállás szerint a 60 éves vádlott és a sértett 2002-ben létesítettek élettársi kapcsolatot, amely a bűncselekményt megelőző pár évben megromlott. Ehhez az a körülmény vezetett, hogy a sértett az élettársát folyamatosan alaptalanul gyanúsította azzal, hogy különböző nőkkel viszonyt folytat. Az elmérgesedő viszony további oka az volt, hogy szerény jövedelmük miatt megélhetési problémákkal küzdöttek. A sértett és élettársa 2019. április 9-én, egyeki házukban szóváltásba keveredtek, a nő továbbra is azzal gyanúsította a férfit, hogy viszonyt folytat egy másik nővel.

Reggel a férfi békülési szándékkal közeledett a nőhöz, aki ezt elutasította és újabb veszekedés alakult ki közöttük. A vádlott feldúlt állapotban felkapott egy 20 centiméter pengehosszúságú konyhakést, odalépett a nőhöz, akit megöléssel fenyegetett, majd mellkason szúrta. A sértett felállt és megpróbálta kicsavarni a kést a vádlott kezéből, ami nem sikerült. Rövid dulakodást követően a sértett hátat fordított a férfinak és elindult. A vádlott ezután a nő háta közepébe szúrta a kést.

A vádlott a cselekmény elkövetése után azonnal bejelentést tett a segélyhívó központba és mentőt, valamint rendőrt kért a helyszínre. A mentőszolgálat diszpécsere utasításokkal látta el a férfit, hogy miként csillapítsa a sértett vérzését, valamint felszólította, hogy a kést ne húzza ki a sértettből. Rövid időn belül a háznál megjelentek a rendőrök, akik a férfit elfogták és előállították, a sérült nőt pedig mentőhelikopter szállította el a helyszínről.

A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett, közvetlen életveszélyes állapotba azonban nem került, a súlyosabb eredmény bekövetkeztét a vádlott a rendőrség és a mentőszolgálat felé tett önkéntes akaratelhatározásból tett bejelentéssel elhárította.

Az ítélet meghozatala során Dr. Horváth Péter bíró kiemelte, hogy a döntés meghozatalához a törvényi feltételek adottak voltak, a vádlott nem vitatta a vádiratban foglaltakat, a bíróság pedig egyetértett az ügyészi indítvánnyal a büntetés mértékét illetően. A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi a bűncselekményt idős hozzátartozó sérelmére követte el, továbbá a családon belüli erőszakos bűncselekmények országos és helyi elszaporodottságát. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a férfi büntetlen előéletű, beismerő vallomást tett, valamint a sértetti közrehatást.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére.

A bíróság végzésében a férfi letartóztatását fenntartotta a kiszabott szabadságvesztés tartama miatt, valamint a bűnismétlés veszélye is fennáll, hiszen annak megszüntetése esetén újra a sértettel lakna egy háztartásban.

További friss információk
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat