Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Kábítószer-kereskedő rendőrkézen: a vásárlóknak a nyomozók nyitottak ajtót
police.hu 2017. 01. 16. 9:30:00

A házkutatáskor megérkeztek a vásárlók is, akiket szintén elfogtak a kőbányai rendőrök.



A nyomozók 2017. január 12-én, 9 óra 25 perckor megjelentek egy Budapest X., Hős utcai lakásban, mivel ott a gyanú szerint egy férfi napi rendszerességgel árult kábítószert. A rendőrök a házkutatáskor 61 pakett - 51,15 gramm - kábítószert foglaltak le, ami a fürdőszobaajtóra akasztva egy zacskóban volt. Továbbá több mint 150 ezer forint készpénzt találtak a szekrényekben, a konyhában és még az ágyneműtartóban is.

Rövid idő elteltével - kábítószer vásárlás céljából - megérkezett a lakáshoz három férfi is, akiknek a rendőrök nyitottak ajtót. A rendőrök a férfiakat előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol az 55 éves K. Józsefet kábítószer-kereskedelem bűntett, míg a fogyasztókat kábítószer-birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Ellenük a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.

A nyomozók K. József őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2017. január 14-én elrendelt.

További friss információk
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat