Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Hét éven keresztül átlagosan kéthavonta járt fegyverrel rabolni - most már végleg megváltozott
MTI 2016. 04. 12. 8:20:00

Kilenc év fegyházra ítélte a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésében Cs. Richárdot, mert 2007 és 2014 között országszerte 47 fegyveres rablást, 4 rablási kísérletet és 2 rablás előkészületét követte el.



A vádlott az eljárás adatai szerint hét éven keresztül átlagosan kéthavonta járt fegyverrel rabolni, zsákmánya több tízmillió forint volt. A hétfői tárgyalás kezdetén meghallgatták azt a tanút, akinek köszönhetően a vádlott az utolsó rablás után lelepleződött. Cs. Richárd 2014 végén egy miskolci takarékszövetkezetbe ment rabolni, ám egy nő rablás közben útját állta, lerántotta róla a símaszkot, így az arca a biztonsági kamera felvételén felismerhetővé vált. Bár a tettes még el tudott menekülni, néhány hét múlva, 2014 decemberében sikerült elfogniuk a rendőröknek.

Hétfőn a középkorú nő elmondta, hogy amikor a takarékszövetkezetbe lépve meglátta a símaszkos bankrablót, dulakodni kezdett vele. A férfi közben fegyverrel a nő mellé lőtt, majd az üvegvitrinbe lökte őt. A nő a tárgyaláson nem tudott magyarázatot adni arra, hogy honnan volt bátorsága feltartóztatni egy fegyveres bankrablót. Hétfői vádbeszédében az ügyész az adható büntetés felső határához közeli fegyházbüntetést kért a vádlottra. Szerinte akár 22,5 év is kiszabható lett volna.

Az ügyész szólt arról, hogy a férfi a nyomozás kezdetétől mindent elismert és a helyszíni bizonyítások során részletesen elmondta, melyik rablást hogyan követte el. A vádlott tartózkodási helyén megtalálták azt a gumilövedékkel működő pisztolyt, mellyel az első tíz rablást követte el, egy Déli pályaudvari csomagmegőrzőben pedig azt az éles, a tízedik támadásnál a biztonsági őrtől zsákmányolt fegyvert, amellyel a többit. Az ügyész elmondta, hogy a rablásoknál a vádlott kiabálva azzal fenyegetődzött, hogy használni fogja a fegyverét, ha nem engedelmeskednek neki. A védelem jóval enyhébb büntetést kért. Az ügyvéd kifejtette: a vádlott eltárt a rendőrség előtt számos olyan cselekményt, amelyet nélküle nem tudtak volna bizonyítani. A védő felidézte, hogy amikor egy lottózóban, illetve egy üzletben a személyzet ellenállt, a férfi nem alkalmazott erőszakot, hanem elment. Az egyik esetben például azt mondta egy lottózó dolgozójának, aki megtagadta a pénz átadását: „De bátor vagy, te nyertél!” - és távozott.

Megbánta minden tettét

 A vádlott - akinek még a családja sem tudott arról, hogy rendszeresen rabolni jár - az utolsó szó jogán azt hangsúlyozta: most már végleg megváltozott. Megbánta minden tettét és ezután soha többet nem fog bűncselekményt elkövetni, bocsánatot kér mindazoktól, akikre ráijesztett, vállalja tetteiért a büntetést, csak szeretné még egyszer visszakapni családját, újra nevelni gyermekét - mondta. Hangsúlyozta, hogy fizikailag nem bántott senkit, ezt nem is engedte volna a lelkiismerete, amikor például látta, hogy az egyik helyszínen egy kismama is van, inkább elment. A vádlott beszélt arról is, hogy hiába dolgozott, nem tudott kikeveredni az adósságokból, ezért kényszerült bűncselekmények elkövetésére (vannak még néhány százezren, akik erre hivatkozva indulhatnának rabolni, mégsem teszik - a szerk.).

Szóbeli indoklásában a bíró - a vádlott megbánó magatartása mellett - kiemelte, hogy a beismerő vallomás nélkül a negyvenhét rablásból feltehetően csak a legutolsót lehetne rábizonyítani a vádlottra. A bíróság az ügyészi állásponthoz képest kevésbé súlyos rablásnak minősítette a történeteket, így legfeljebb tizenöt év lett volna kiszabható. A tárgyaláson kiderült, hogy a 38 éves férfi korábban kétszer volt büntetve lopásért, egyszer pénzbüntetésre, egyszer pedig felfüggesztett szabadságvesztésre - a rablássorozatba éppen az utóbbi hatálya alatt kezdett bele. Cs. Richárd leghamarabb büntetésének kétharmada, azaz hat év letöltése után szabadulhat feltételesen, miután pedig már csaknem másfél évet előzetes letartóztatásban töltött, négy és fél év elteltével szabadlábra kerülhet.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat