Ma: 2024.02.25. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Idős bácsit rabolt ki a 25 éves „navajonki” Kecskeméten
Privatkopo.hu 2020. 03. 27. 11:41:00

A kecskeméti rendőrök alig egy nap alatt elfogták azt a nagykőrösi lakost, aki kirabolt egy 76 éves férfit.



Rablásról érkezett bejelentés 2020. március 25-én, dél körül a rendőrségre. A bejelentő elmondta, hogy egy ismeretlen Kecskeméten, a Bem utcában kirabolt egy idős embert.

A helyszínre érkező rendőröknek a sértett elmesélte, hogy odament hozzá egy fiatal, és pénzt követelt tőle. A férfi többszöri felszólítás után némi aprót át akart adni a rablónak, aki azonban észrevette, hogy áldozatánál nagyobb címletű bankjegyek is vannak. Úgy döntött, hogy megszerzi az összes pénzt, ezért bántalmazta a sértettet, majd kicsavarta a kezéből a bankókat és elmenekült.

A rendőrök a tanúk elmondása és a térfigyelő kamerák felvételei alapján beazonosították a feltételezett tettest, akit március 26-án, este elfogtak.

A 25 éves nagykőrösi férfit rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

További friss információk
Alázta és verte a rábízott gyerekeket egy vas megyei edző
A cigányszuka eladta a saját kiskorú lányát
Kiskorúaknak is árulta a tiltott szert
Egy borsodi cigány lefejelte a rendőrt, majd a kutyáját az egyenruhásokra uszította
Nem ismerte be tettét a budai gimnáziumban késelő fiatal
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat