Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„Ma itt meghalsz” - ájulásig fojtogatta volt élettársát
Privatkopo.hu 2020. 02. 19. 11:09:00

A Pest Megyei Főügyészség indítványozta a letartóztatását annak a férfinak, aki három napja ájulásig fojtogatta és verte volt élettársát. A nőt azzal csalta volt közös albérletükbe, hogy segítsen neki takarítani.



A férfi nem tudta feldolgozni, hogy volt élettársa őt korábban elhagyta és szakítottak. A nőt 2020. február 16-án korábbi közös albérletükhöz hívta azzal az ürüggyel, hogy segítsen neki takarítani.

Miután a házban összeszólalkoztak és a nő távozni akart, a férfi ezt nem engedte meg. Bezárta az ajtót és fojtogatni kezdte volt élettársát. Majd arra kényszerítette, hogy folytassa a takarítást, amelynek során követte a nőt a fürdőszobába, ahol még három-négy alkalommal elszorította a sértett torkát, illetve többször arcon ütötte, miközben közölte vele, hogy „ma itt meghalsz”.

Ezután a férfi figyelme rövid időre másra terelődött és ezt kihasználva tudott csak elmenekülni a nő a házból.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítja a férfit.

A Pest Megyei Főügyészség kezdeményezte a letartóztatását, mivel szökésétől lehet tartani, illetve fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábon hagyása esetén a megkísérelné befejezni a megkezdett bűncselekményt.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
Egy év alatt több százszor zaklatta volt élettársát
Prostituáltakat dolgoztattak a székesfehérvári éjszakai bárban
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat