Ma: 2024.02.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Ütés a majálison
Privatkopo.hu 2020. 03. 30. 12:42:00

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértéssel vádol egy fiatalembert, aki a 2019-es majálison egyetlen ütéssel koponyatörést okozott haragosának, Győrben.



A vádirati tényállás szerint az akkor 17 éves, fiatalkorú vádlott aznap már telefonon is szóváltásba keveredett a sértettel, egymást veréssel fenyegették. Amikor a majálison találkoztak egymással, akkor társaságaiktól félrevonultak és folytatták a vitatkozást.

Ennek során a vádlott verekedni akart a sértettel, aki viszont közölte, hogy nem fog vele verekedni, ezért el is fordult tőle, hogy visszamenjen a társaságához. Ezt kihasználva azonban a vádlott az öklével a sértett tarkójára ütött, aki az ütéstől elesett és beverte a fejét, majd a földön fekve remegni kezdett.

A vádlott ezt látva elsietett a helyszínről, a sértettet pedig ismerősei kórházba vitték.

A sértettnek a bántalmazás következtében a baloldali halántéka tájékán elmozdulás nélküli koponyacsonttörése keletkezett, a törés agyzúzódást eredményezett. Az agyzúzódás közvetetten életveszélyes állapotnak felel meg.

A vádlott terhére rótt életveszélyt okozó testi sértés bűntette két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

További friss információk
Kamasz fiúkat hálózott be a 63 éves homoszexuális
17 év fegyházat indítványozott a gyermekpornográfia elkövetőjével szemben a főügyészség - a fideszes Kaleta Gábor hasonlóért egy év felfüggesztett börtönt kapott
„Nagy halak”: nemlétező befolyásos ismerőseikre hivatkoztak
Nőket kényszerített prostitúcióra a 33 éves cigány - kattant a bilincs
Bűnügyi felügyelet alatt is árulta a drogot
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat