Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Tizennégy év fegyházra ítéltek egy kábítószer-kereskedőt
MTI 2015. 03. 25. 9:24:00

Tizennégy év fegyházra ítélt kábítószer-kereskedelem miatt egy férfit a Győri Törvényszék. A bíróság az ügyben hét vádlott ellen hozott határozatot, közülük négy személyt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt - közölte a törvényszék sajtószóvivője.



Máté Kinga elmondta, hogy az első- és a másodrendű vádlott esetében a bíróság jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt hozott határozatot. Az elsőrendű vádlottat, B. Balázst 14 év fegyházra ítélte, és 10 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. A másodrendű vádlottat, K. Lórántot a törvényszék két és fél év börtönre ítélte és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vádirat szerint B. Balázs 2005 és 2008 között havi százezer forint értékben adott el amfetamin-származékokat és marihuánát K. Lórántnak. B. Balázs Sopronban és környékén értékesítette a kábítószereket, két alkalommal fiatalkorúaknak is. Tanúvallomások alapján a városban mindenki tudta, hogy tőle lehet kábítószert szerezni, ő részben ebből is élt. A hatodrendű vádlott, V. Melinda 2 év börtönbüntetést kapott és 5 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. V. Melinda 2009 nyara és 2010 augusztusa között a soproni Doborjáni Ferenc Nevelési és Oktatási Központ nevelőjeként dolgozott, amikor három fiatalkorú bentlakónak kábítószert adott el. Első alkalommal az intézetben ingyen adott marihuánát egy 16 és egy 14 éves fiatalnak, később részben az intézetben, részben saját lakásán árulta azt. A fiatalkorúak készpénzzel és az intézetből ellopott tárgyakkal - számítógép-monitorral, tusfürdővel, törölközővel - fizettek. V. Melinda élettársát, V. Istvánt 4 év börtönre ítélte és öt évre eltiltotta a közügyektől a bíróság, miután ő szervezte be a feleségét, ő szerezte be a kábítószert, egy alkalommal pedig árulta is. A bíróság a negyedrendű vádlottat pénzbüntetésre, az ötödrendűt két év próbaidőre bocsátotta, a hetedrendű vádlottat nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását két évre felfüggesztette. Az elsőfokú ítéleteket az ügyész tudomásul vette. Az elsőrendű vádlott és védője enyhítésért és felmentésért fellebbezett, a másodrendű vádlott és védője enyhítésért, a harmadrendű vádlott és védője elsősorban megalapozatlanság miatt, másodsorban felmentésért és enyhítésért jelentett be fellebbezést. A negyed- és ötödrendű vádlott védője a fellebbezés bejelentésére három napot tartott fenn, a hatodrendű vádlott pedig enyhítésért fellebbezett. A hetedrendű vádlott tudomásul vette az ítéletet, így esetében az ítélet első fokon jogerős. Az eljárás - másodfokon - a Győri Ítélőtáblán folytatódik.

További friss információk
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat