Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Életveszélyt okozó testi sértés lett a szóváltásból
police.hu 2018. 06. 24. 8:53:00

A Tatai Rendőrkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy naszályi lakos ellen.



A gyanú szerint a 22 éves férfi 2018. január 1-jén, 1 óra körül, Naszályon, egy lakásban szóváltásba keveredett a 29 éves sértettel. Ezt követően dulakodtak egymással és a gyanúsított több alkalommal a hátán egy késsel megsebesítette a sértettet.

A tatai rendőrök a lakásban elfogták a támadót és őt a rendőrkapitányságra előállították. A sérült személyt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték, akinek életveszélyes sérülése keletkezett.

A nyomozók a kést lefoglalták, a tettest gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására.

A nyomozást a gyanúsítottal szemben a napokban befejezték és az ügyben keletkezett iratanyagot vádemelési javaslattal az illetékes főügyészségnek megküldték.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat