Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Pénzfelvétel közben lopták meg a gyanútlan embereket a „navajonkik”
Privatkopo.hu 2019. 12. 15. 9:24:00

A gyanú szerint egy 20 éves nő és egy 16 éves fiú 2019. szeptember 6. és november 12. között Budapest több kerületében pénzt lopott ATM automatákból. A módszerük az volt, hogy pénzfelvétel közben megzavarták, illetve elterelték a pénzfelvevő figyelmét, majd amikor az automata kiadta a pénzt, egymást takarva kivették az automatából.



Az idős embereknél úgy tettek, mintha segítséget kérnének a pénzfelvételhez, ezzel terelték el a figyelmüket, majd a végén észrevétlenül eltették a kiadott pénzt. Volt olyan is, hogy egy férfit pénzváltás miatt kértek meg, hogy vegyen fel pénzt, majd azt a nő kikapta a kezéből a pénztárcájával együtt, és elmenekültek. A sértett utánuk ment, és visszakérte az értékeit.

Az elkövetők bő két hónap alatt nyolc bűncselekményt követtek el, amelyek során 740 ezer forintot loptak el.

A rendőrök a beszerzett kamerafelvételek alapján azonosították az elkövetőket, a 20 éves H. Sándornét és társát, egy 16 éves fiút, akiket a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztály nyomozói a Készenléti Rendőrség munkatársainak segítségével 2019. december 12-én, reggel, Ercsiben elfogtak.

A budapesti nyomozók az elkövetőket 4 rendbeli üzletszerűen elkövetett lopás bűntett, 3 rendbeli kifosztás bűntett és 1 rendbeli üzletszerűen elkövetett lopás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A rendőrök a nőt és a fiút is őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

További friss információk
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat