Ma: 2024.02.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Szüleit akarta megöletni egy 19 éves „hálás” fiatal
Privatkopo.hu/police.hu 2019. 04. 17. 10:03:00

A Fejér megyei nyomozók vádemelést javasolnak a 19 éves gyúrói férfival szemben, aki a gyanú szerint szüleit akarta megöletni.



Gy. K. 2019. január hónapban elhatározta, hogy anyagi gondjai megoldása érdekében ismerősei segítségével megöleti szüleit. Ennek végrehajtására telefonon keresztül és személyesen is, több alkalommal felvette a kapcsolatot két férfival, akiknek 1-1 millió forintot ajánlott fel, amennyiben hajlandóak részt venni apja és anyja meggyilkolásában, vagy ha ajánlanak a cselekmény elvégzésére valakit. Egyiküket arra is megkérte, hogy az ölést követően szülei házát gyújtsa fel. A nyomozás adatai szerint a férfi korábban is foglalkozott a szülei megölésével kapcsolatos tervekkel.

A nyomozók a fiatalembert 2019. január 19-én elfogták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a Székesfehérvári Járásbíróság 2019. január 21-én elrendelt. A gyanúsított a kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését.  

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Gy. K.-val szemben emberölés előkészülete bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban a Fejér Megyei Főügyészségnek átadta.

További friss információk
Kétszer raboltak ki egy kiskorút a cigánybűnözők
Ukrán vendégmunkás erőszakolt meg egy debreceni nőt
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat