Ma: 2024.04.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Bilincsben az országjáró trükkös kifosztók
police.hu 2016. 08. 25. 15:04:00

Három kaposvári férfi egy áramszolgáltató cég munkatársának, illetve lakásfelújítást végző szakembernek kiadva magát károsított meg időseket, Békéscsabán. A zsaruk két gyanúsítottat már elfogtak.



Március 30-án, dél körül egy békéscsabai idős asszonyhoz csengettek be a trükkösök, magukat az áramszolgáltató munkatársainak kiadva. Nem mutattak igazolványt, csak pénzt, mondván túlfizetés történt, hozták a visszajárót, de nagy címletű bankóban, amiből vissza kellett adni. Így kifigyelhették, hol tartja a sértett a pénzét, ötvenezer forinttól szabadították meg.

- Június 29-én egy másik idős sértettől 130 ezer, július 14-én szintén Békéscsabán 90 ezer forintot sikerült úgy zsebre tenniük, hogy már csak a távozásuk után vették észre a hiányt - mondta Vargáné Szombati Andrea őrnagy, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. - Június 13-án szintén Békéscsabán mesét váltottak, akkor társasház-felújítási munkákra hivatkozva vetettek be egy közös helyiség modernizálásáról szóló hazugságot:

133 ezer forint lett a zsákmány. Július 26-án visszatértek az áramos legendához, mérőóra leolvasására hivatkozva jutottak be az ajtón, ékszerek és több mint félmillió forint bánta a szintén idős sértett hiszékenységét.

A békéscsabai zsaruk rájöttek, a trükkösök egy csapathoz tartoznak. Jó megjelenéssel, határozott fellépésükkel vezették meg az idős sértetteket. A nyomozók a tanúvallomások, személyleírások, valamint korábbi elkövetési módszerek elemzése alapján arra a megállapításra jutottak, hogy egy kaposvári banda tette át működési területét az Alföld déli végeire, mert ott még nem ismerik őket a rendőrök. Augusztus 10-ére a békéscsabai nyomozók megalapozták annak gyanúját, hogy a kaposvári F. János (39), H. Jenő (21) és Balogh Kornél (38) számlájára írhatók a csabai kifosztók. A kaposvári kollégák segítségével fogták el a banda két tagját, Balogh Kornélt még keresik.

A gyanúsítottak tagadnak, azt sem nagyon akarták beismerni, hogy jártak Békéscsabán. Balogh Kornélt két másik rendőrkapitányság is körözi hasonló, vagyon elleni bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.

- Minden esetben olyanoktól vették el az értékeket, akik a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koruk vagy fogyatékosságuk miatt korlátozottan képesek - tette hozzá a szóvivő. - A Békéscsabai Rendőrkapitányság ezért nem lopás, hanem kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított ellenük eljárást, a bíróság augusztus 12-én elrendelte előzetes letartóztatásukat.

További friss információk
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
Kiskorúra támadt a pilisi állomáson egy férfi
Cigány rabló a járókelőknek: „csak viccelődünk”
Végzetes lett az idős férfinak adott pofon
Emberölés Komádiban
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat