Ma: 2019.06.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Turistacsalogatás: kegyetlenül összeverték az egyik német autógyár felsővezetőjét az egyik budapesti szórakozóhely előtt
Privatkopo.hu 2019.03.13. 5:47:00

Az erzsébetvárosi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki négy férfit, akik a nyomozás adatai szerint 2019. március 8-án, éjszaka, egy erzsébetvárosi vendéglátóhely előtt bántalmaztak három férfit. Egyikük az egyik német autógyár felsővezetője, aki a fiaival kapcsolódott ki a belvárosban.



A rendőrség tájékoztatása szerint szombaton, éjszaka, bántalmazás miatt hívták járőreiket a VII. kerületi Síp utcába. A három sértettet a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, ahol megállapították, hogy kettő könnyű, egy pedig súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A történtek tisztázása érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el, amely során a bűnügyesek azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket gyanúsítottként hallgattak ki.

Úgy tudni, az egyik megtámadott férfi az egyik német autógyár felsővezetője, aki két, Budapesten élő fiához érkezett látogatóba. Az 57 éves férfit az egyik szórakozóhely biztonsági őrei összeverték, az arccsontja és a járomcsontja is eltört. Fiai könnyebb sérülésekkel megúszták az incidenst.

Három hete két cigány férfi szabályosan péppé verte a VII. kerületi Kertész utcában, a Vittula nevű szórakozóhely környékén tartózkodó embereket, köztük nőket és külföldieket is.

További friss információk
Gyorsított eljárásban ítélték el az ukrán lány támadóját
Gyorsan rendőrkézre került a dohánybolti rabló
Idős asszonytól rabolt egy siófoki börtönérett
Cigarettára vágyott egy 16 éves miskolci „navajonki”, de be kellett érnie egy szemüveggel
Naplemente a „nyóckerben”: verekedésbe keveredtek, és egészen véletlenül volt náluk egy sodrófa is
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat