Ma: 2013.06.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádemelést javasolnak három ózdi uzsorás ellen
MTI 2012.08.06. 13:29:00

Vádemelést javasol három ózdi férfi ellen a helyi rendőrkapitányság az illetékes ügyészségnek, mindhármukat uzsora- és más bűncselekménnyel gyanúsítják - közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.



A három ózdi gyanúsított - köztük apa és fia - haszonszerzés céljából rendszeresen, különböző mértékű kamatra adott kölcsönt több rászorulónak. Az adósságspirálba került embereket a havonta felhalmozódó összegek a nélkülözés és a kiszolgáltatottság, illetve az uzsorások fogságába kergette.

A "családi vállalkozás" tagjai életveszélyesen megfenyegették azt, aki nem tudott fizetni, illetve aki nem mutatott fizetési hajlandóságot. A szóvivő hozzátette: a tettesek a segélynapokon jelentek meg az adósoknál, hogy elvegyék sokszor egész havi jövedelmüket. Olyan is előfordult, hogy amikor a sértett már végképp nem tudott fizetni, akkor a fenyegetések hatására a házát az uzsorásokra íratta.

A három gyanúsítottat a bíróság még tavaly márciusban előzetes letartóztatásba helyezte. A nyomozást a napokban zárta le a rendőrség, és vádemelési javaslattal küldi meg az iratokat az illetékes ügyészségnek.

További friss információk
Hamisított a nyomozó: nem létező tanúkat „hallgatott ki”
Erős Pisták: hat buszmegállót tettek tönkre a tinédzserek
Állapotos asszonyt ütött meg a villamosvezető
Agyonvertek egy embert Járdánházán - elfogták a 18 éves gyilkost
Szexuális szolgáltatás kínált a 16 éves lány
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek


 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat