Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Verte, kifosztotta és megerőszakolta cellatársát
HP 2018. 04. 09. 11:08:00

Több bűncselekmény miatt született vádirat egy kisalföldi férfi ellen, aki 2017 elején megverte, kifosztotta és megerőszakolta egyik cellatársát egy Győr-Moson-Sopron megyei büntetés-végrehajtási intézetben. Tettéért akár 12 év szabadságvesztésre is ítélhetik.



A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint az előzetes letartóztatásban lévő győri férfi a későbbi sértettel együtt előzetes letartóztatás miatt került be a büntetés-végrehajtási intézetbe 2017. február 20-án, ahol közös zárkát kaptak.

A zárkában a vádlott már az első éjszaka meglopta társát: kivette az alvó férfi párnája alól a szekrénye kulcsát, majd onnan eltulajdonította a sértett több dolgát, köztük dohányzáshoz szükséges eszközöket és ruhaneműt.

A vádlott a közös zárkában a fogva tartásuk elejétől kezdve többször bántalmazta a sértettet, ezeket az eseteket „edzésnek” nevezte. A negyedik naptól kezdve már szexuális kapcsolatot is szeretett volna a sértettel, aki ezt határozottan elutasította.

Az elutasítás miatt a vádlott ekkor kitartóan bántalmazta a sértettet, őt kézzel és egy székkel is többször megütötte, megrugdosta. Miután a sértett a bántalmazástól erejét veszítette, a vádlott többféle szexuális aktusra is rákényszerítette a szinte magatehetetlenné vált sértettet, akit az aktusok után még többször újra meg is ütött.

A sértett a bántalmazások következtében számos zúzódásos sérülést szenvedett el, amelyek könnyű sérülésnek minősülnek, azonban a bántalmazás súlyosabb, csonttöréses sérüléseket is okozhatott volna.

A sértett kiszolgáltatott helyzetének az vetett véget, hogy a körletfelügyelők észlelték a sérüléseit, ezért orvost hívtak hozzá, az elkövetőt pedig elkülönítőbe helyezték.

Az ügyészség a vádlottat három bűncselekménnyel: szexuális erőszakkal, kifosztással és minősített testi sértéssel vádolja; vele szemben akár tizenkét év szabadságvesztés is kiszabható.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat