Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„Vetkőztető” drog szedi áldozatait
Bors 2014. 08. 09. 12:43:00

Újfajta dizájner­drogokkal szórták meg a magyar piacot, a Zene és az Évi névre hallgató újfajta drogot akár „vetkőzőnek” is lehetne nevezni, hiszen a legtöbb meztelenül őrjöngő ezt szedte a rosszulléte előtt.



Elek István, a Péterfy Sándor utcai kórház toxikológiai osztályának vezetője a lapnak elmondta: kilencven százalékban a dizájnerdrogok fedik le a piacot, a kokain, az amfetamin vagy a marihuána fogyasztása elenyésző. Naponta tizenöt, jobbára dizájnerdrogtól rosszul lett embert visznek be hozzájuk.

Az orvos szerint aggasztó a statisztika az újfajta drogokkal kapcsolatban, tíz használóból ugyanis nyolc a kórházban köt ki. Olyan áru is van a piacon, amely ötszáz forintért beszerezhető, ez már a csöveseknek és a hajléktalanoknak is elérhető.

Ezeknek a szereknek a legnagyobb veszélye, hogy a díler sincs tisztában vele, mit árul. A fogyasztók is csak azt tudják, hogy valami hasonlótól korábban nem volt bajuk, ezért bátran hozzányúlnak, hiszen olcsó.

Ezek a szerek nagyon súlyos hallucinációkat okoznak. Van, aki azt érzi, hogy bogarak mászkálnak rajta vagy parázs égeti a testét, ezért letépi a ruháját. Van, aki üldöztetést él meg és nagyon nehéz megállítani. A szervezet hőszabályozása tönkremegy és a test akár 40 fokra is felforrósodik. A keringési problémák miatt életveszélyes állapot is kialakulhat a használónál - mondta a főorvos.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat