Ma: 2024.02.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vonaton akart rabolni két 16 éves „navajonki”
Privatkopo.hu 2020. 03. 15. 13:06:00

A Balassagyarmatról Aszódra közlekedő személyvonaton akart pénzt szerezni 2020. március 10-én az a két fiatalkorú, akik megszólítottak egy egyedül ülő utast.  Ám, hiába kapták felszólításaikra válaszul, hogy nincs pénze, nem érték be ennyivel…



Egyikük egyre jobban felhúzta magát a neki nem tetsző feleleteken és kétszer megütötte a férfit, aki a vonatvezetőtől kért segítséget. Mire a rendőrök az acsai vasútállomáson megálló szerelvényhez értek a két fiatal leszállt és elmenekült. A sértett könnyű sérüléssel úszta meg a támadást.

A váci nyomozók az egyik 16 éves fiút másnap elfogták, őrizetbe vették, rablás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellene, azóta a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét.

Társát, egy szintén 16 éves fiút, 2020. március 12-én, este, a Nógrád megyei Endrefalváról állították elő a szécsényi járőrök. Az eddigi adatok szerint ő ütötte meg a sértettet. A fiút, aki ellen jelenleg több büntetőeljárás is folyik most rablás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe és kezdeményezték letartóztatását.

További friss információk
„Nagy halak”: nemlétező befolyásos ismerőseikre hivatkoztak
Nőket kényszerített prostitúcióra a 33 éves cigány - kattant a bilincs
Bűnügyi felügyelet alatt is árulta a drogot
Tízmilliós drograzzia Ferencvárosban
Alázta és verte a rábízott gyerekeket egy vas megyei edző
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat