Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Kifigyelték a figyelőt
police.hu 2014. 10. 19. 8:06:00

Az egyik gyanúsított a ház előtt figyelt, amíg testvére - a gyanú szerint - két lakás ajtaját felfeszítette és onnan értékeket vitt magával.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított - őrizetbe vételük mellett - V. Norbert 23 éves és V. Márk 25 éves budapesti lakosok ellen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság Zseblopási Alosztályának munkatársai 2014. október 15-én, 13 óra 20 perckor, a Budapest III., Lajos utcában felfigyeltek egy fiatalra, aki a kereszteződésben sétált és közben folyamatosan az egyik társasház környezetét tartotta szemmel. Tíz perc múlva a házból kilépett egy másik férfi, aki jelzést adott társának, majd különböző irányba elsétáltak. Kis idő elteltével együtt ültek be egy fekete autóba és elhajtottak a helyszínről.

A nyomozók ekkor a gépkocsi rendszámát jelentették a BRFK Tevékenység Irányítási Központjának és segítséget kértek annak megállításához és a benne ülő férfiak igazoltatásához. A rendőrök ezután bementek a Lajos utcai házba, ahol tanúkutatást és adatgyűjtést végeztek, amelynek során a társasház két lakásának ajtaját befeszítve találták. Az egyik lakásban kutatási és egyéb, bűncselekmény elkövetésére utaló nyomokat fedeztek fel.

Az autó rendszáma alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságának járőrei a Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky úton megállították a keresett gépkocsit, majd igazoltatták a benne ülő testvérpárt. Az ellenőrzés során a férfiaknál és az autóban a rendőrök ékszereket, mobiltelefont, márkás cipőt, csavarhúzót, valamint nagy mennyiségű készpénzt találtak, amelyeket lefoglaltak.

A 23 és a 25 éves férfiakat a BRFK III. kerületi Rendőrkapitányságára előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

V. Norberttel és V. Márkkal szemben a további eljárást a BRFK III. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2014. október 18-án elrendelt.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat