Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„Szórakozás”: leitatta, majd megrugdalta 15 éves fiát az „apa”
hir24.hu 2014. 07. 21. 15:47:00

A rendőröket vasárnap, hajnalban riasztották egy balatonakarattyai vendéglőhöz. A kiérkező egyenruhások egy fiatal, eszméletlen fiút találtak a földön, akit egy őrjöngő ember rugdalva, ütögetve, kiabálva, majd egy korsó sörrel leöntve próbált „észhez téríteni”.



A 49 éves férfi a rendőrökkel és az időközben helyszínre érkező mentőápolóval szemben is támadóan viselkedett.  A vérző fejű fiú ellátását hadonászva akadályozta, miközben az egészségügyi ellátásról szóló jogait hangoztatta. Kiderült: az agresszív ember a bántalmazott fiú apja.

A rendőröknek végül sikerült megfékezniük a tomboló apát, ezután előállították őt, a fiút pedig a mentők kórházba vitték. A férfi meghallgatásakor elmondta, hogy 15 éves gyermekével közösen italoztak szombat éjszaka. Állítása szerint szándékosan itatta a fiút, hiszen szórakozni érkeztek Balatonakarattyára.

Mivel a férfi a kamaszt lerészegítette, majd súlyosan bántalmazta, ráadásul a rendőri intézkedést is akadályozta, büntetőeljárás indult ellene - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság. 

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat