Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Boltból akart rabolni, bántalmazta az eladót
Privatkopo.hu 2020. 03. 26. 12:50:00

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett kísérlet és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy váncsodi lakossal szemben.



A nyomozás adatai szerint a férfi 2020. március 24-én, délután, egy mezőpeterdi boltban bántalmazott egy nőt, mert onnan értékeket akart elvinni. A feltételezett elkövetőt cselekményében megzavarták, így a helyszínről elmenekült és nem tudott elvinni semmit. A sértett az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendőrök a beszerzett információk alapján azonosították a feltételezett elkövetőt.

Az egyenruhások 2020. március 25-én, délután a férfit elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra.

A nyomozók a 24 éves váncsodi lakost gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat