Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
17 év után előzetes letartóztatásba került a kecskeméti cukrásznő gyilkosa
HP 2016. 06. 13. 15:49:00

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint 17 évvel ezelőtt meggyilkolt egy kecskeméti cukrásznőt, de csak a közelmúltban került rendőrkézre.



A rendőrség gyanúja szerint a 40 éves férfi 1999. szeptember 15-én, az esti órákban Kecskemét egyik elhagyatott, fás-bokros részén megerőszakolt egy fiatal helyi cukrásznőt, majd azért, hogy az általa elkövetett bűncselekmény miatti felelősségre vonást elkerülje, megfojtotta áldozatát. A helyszínről magával vitte a sértett műbőr táskáját is, benne személyes irataival, készpénzzel és vásárlási utalvánnyal.

A feltételezett tettest csaknem 17 év után, néhány nappal ezelőtt fogták el a rendőrök, s mint kiderült, az emberölés óta nyolc alkalommal volt büntetve, jelenleg is folyik ellene eljárás - rablás miatt.

Elfogását követően az ügyészség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását is, többek között azért, mert álláspontjuk szerint a bűncselekmény súlyossága miatt tartani kell attól, hogy a hatóságok elől elszökne, elrejtőzne. A gyanúsított szorosabb személyi kötődést nem mutató személyi körülményei miatt további nyomozási cselekményeken történő részvétele kizárólag előzetes letartóztatása elrendelésével biztosítható megnyugtatóan.

A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítványban foglaltakkal egyetértve elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását, amely immár jogerőre is emelkedett, mivel senki nem fellebbezett ellene.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat