Ma: 2024.04.11. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Visszalegyintett a húszéves negyedikesnek a tanár - természetesen elbocsátották
privatkopo.hu 2011. 03. 10.

Néhány hete az egyik pécsi iskolából elbocsátottak egy pedagógust. Az eset két főszereplője egy húszéves, negyedikes fiú, és egy pedagógusként több mint 30 éve dolgozó 58 éves rajztanár. A pedagógust amiatt marasztalták el a fegyelmi eljárás végén, mert arcon legyintette a renitens, túlkoros diákot.



A rajztanár elmondása szerint a 20 éves fiú szemtelen volt, felfeküdt a padra, és a médiaórán levetített film után önkényesen lekapcsolta a tévét és a dvd-t. A tanár azt is elmondta, belátta, hogy hibázott, hirtelen felindulásból cselekedett, amiért elnézést is kért, ám hozzátette, őt tanári méltóságában, becsületében sértette meg a „beilleszkedni vágyó”, a nemzetnek vélhetően még sok-sok szép pillanatot szerző fiatalember, akinek szellemi nagyságát hűen tükrözi, hogy 20 évesen már a negyedik osztály padját koptatja…

További friss információk
Az apja miatt nem ment haza a 16 éves lány - a „férfi” évek óta szexuálisan zaklatta
Jogerősen 24 év fegyházbüntetést kapott a volt barátnője szemeit kitépő cigány
Letöltendő szabadságvesztést kért az ügyészség Herczeg Zoltán divattervezőre
Kést szorított a barátnője nyakához, majd benzinnel leöntötte a ruháját és meggyújtotta
Vádemelés gyermekprostitúció kihasználása miatt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat