Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Több mint egymillióan tartoznak az adóhatóságnak
MTI 2012. 02. 04. 9:16:00

Egy év alatt ötvenezerrel, 1,1 millióra nőtt az adósok száma, három adófizetőre egy köztartozás jut.



Tavaly, hosszú évek óta először, mérséklődött a lakosság és a vállalkozások együttes adótartozása, ám az adóhatóság a 95 milliárdos csökkenés után is 2.215 milliárd forintos adósságot tart számon - írja a Magyar Nemzet a NAV adatai alapján. 2011-ben 4,5 millió személy készített szja-bevallást, közülük ténylegesen 3,5 millióan vállaltak részt a közös terhek viseléséből, vagyis három adófizetőre egy köztartozás jut.

A magánszemélyek, a működő vállalkozások és a felszámolás sorsára jutó cégek köztartozása is mérséklődött tavaly. A NAV-nál úgy vélik, több tényező is közrejátszhatott a hátralékok kedvező alakulásában, példaként az egykulcsos személyi jövedelemadót és a behajtást említették.

Az adóhivatal tavaly 1,25 millió végrehajtási intézkedést foganatosított, negyedmillióval többet, mint 2010-ben. A NAV 930 ezer inkasszót bocsátott ki, ezeken kétezermilliárdnál is magasabb összeg szerepelt, amihez képest a megszerzett 170 milliárd nem mondható túl soknak. Az inkasszókat azonban gyakran több alkalommal is a teljes követelésre adják ki, így egy-egy tartozás akár többször is szerepelhet a statisztikában.

Munkabérletiltáshoz 72 ezer esetben folyamodott 2011-ben a hatóság, ebből harmincezer alkalommal nem járt szerencsével, mert az érintettnek nem volt olyan legális jövedelme, amit az állam legalább részben elvonhatott volna. A NAV 150 ezer alkalommal próbálkozott az adósok ingóságainak lefoglalásával - a szervezet rendszerint értékesebb tárgyakat, legtöbbször gépkocsikat foglal le -, ám az intézkedések több mint százezer esetben nem hoztak eredményt.

A vállalkozásoktól a legkülönfélébb tárgyak kerülnek az adóhatósághoz: némelykor cipő- vagy kabátszállítmányt próbált dobra verni a NAV, de áruba bocsátottak már csapágy- és szerszámkészletet is adótartozás miatt. Az érintettek nagy része azonnal fizet, mihelyst azt látja, hogy elszállítják az autóját vagy elraktározott áruját.
A NAV az ingóságok mellett tavaly százezer ingatlan lefoglalásával is próbálkozott, többségében sikertelenül - derül ki a Magyar Nemzetből.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat