Ma: 2024.04.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Az anya nem adja fel a gyermekéért vívott harcot
emberijogok.hu 2019. 04. 30. 17:53:00
Valószínűtlennek tűnhet az a történet, ami egy budapesti anyukával esett meg a közelmúltban: okos, eleven fiával gyermekpszichiáterhez kellett fordulniuk, és mivel az anya nem engedte, hogy pszichiátriai szert szedessenek a fiával, most el akarják venni tőle a gyereket. Az anya bíróságra vitte az ügyet, az első tárgyalás a napokban történt.

Hétköznapi ember könnyen azt gondolhatja, hogy ilyesmi Magyarországon biztosan nem fordulhat elő. A fiún első ránézésre látszik, hogy lényegesen intelligensebb az átlagosnál, tanulmányi és versmondó versenyeken indul, szinte minden érdekli őt, jóval tájékozottabb a korabelieknél.

Sajnos azonban egy korábbi családi traumából adódóan nehezen viseli az iskolai körülményeket, kihívást jelent számára a beilleszkedés. Az anyukának emiatt gyermekpszichiáterhez kellett fordulnia fiával, aki homeopátiás szerekkel jó eredményeket ért el a gyermeknél. Később azonban a gyermek új szakorvoshoz került, aki a korábban már jól bevált homeopátiás szerek helyett az ADHD-ra, vagyis „figyelemhiányos hiperaktivitásra” elsődlegesen alkalmazott szert írta fel neki - egy serkentőszert, ami kémiailag nagyon közel áll a kokainhoz. Mivel az anyuka alaposan tájékozódott azzal összefüggésben, hogy ez a szer milyen károkat képes okozni a gyermek egészségében, nem egyezett bele, hogy kisfia ennek hatása alatt töltse hétköznapjait.

„Válaszként” az anyuka tiltására a kórház a gyámhivatalnál indított eljárást azzal a céllal, hogy kötelezzék őt gyermeke gyógyszerezésére. Az elsőfokú hatóság az eljárás végén a gyermek védelembe vételéről döntött, egyszersmind a gyógyszerezés elrendeléséről. Az anya fellebbezett, de a másodfokú hatóság is ragaszkodott a gyermek kötelező pszichiátriai gyógyszerezéséhez. Miután az anya ezt visszautasította (hiszen a szakemberek is leírták, nem szükséges a gyógyszeres kezelés), a hatóság bekeményített: az elsőfokú határozatot megsemmisítették, és a gyermek nevelésbe vételéről döntöttek - vagyis arról, hogy a fiút kiemelik a családból és nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban helyezik el, ahol már nincs akadálya a kényszergyógyszerezésnek.

Az anya azonban még ezután sem adta fel a gyermekéért vívott harcot: keresetet nyújtott be a bíróságra a másodfokú hatóság határozata ellen, elvégre két külön szakvélemény is alátámasztja a gyógyszerezés szükségtelenségét - amelyeket a hatóság figyelmen kívül hagyott. Az első tárgyalásra április 10-én került sor, az anya küzdelme fiáért májusban folytatódik.

Mára már köztudott dolog, hogy a diagnózist, amely alapján a pszichiátriai szer adagolását a kórház elrendelte a gyermeknek, teljes egészében fizikai vizsgálatok nélkül, szubjektív vélemények és megfigyelések alapján állítják fel. Mindössze ennyi kell ahhoz, hogy egy gyermeket olyan szer szedésére kötelezhessék, amelyet méltán sorolnak egy kategóriába a súlyos függőséget okozó drogokkal: külföldön utcadrogként adják-veszik egymást közt a diákok, a videojáték versenyek (e-sport) résztvevői pedig teljesítményfokozóként használják.

A gyámhatóság azon törekvése, hogy egy - nagyon is megkérdőjelezhető - pszichiátriai szakvéleményre alapozva elszakítson egy gyermeket szerető, gondoskodó édesanyjától, hogy ezentúl pszichiátriai szerek szedésére kényszeríthessék, komoly aggodalomra adhat okot bármelyik szülő számára: vajon mennyire tudhatjuk biztonságban gyermekeinket egy olyan rendszerben, amely már ettől sem riad vissza?

(Fotó: illusztráció)


További friss információk
Dél-Baranyában terjesztettek kábítószert - az ügyészség egyezséget kötött a dílerekkel
Elkészült Magyarország bűnözési térképe - nagy a rend...
Interneten terjesztette a pedofil képeket
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat