Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Uzsora-bűncselekmények, zsarolás és csalás miatt ítélték el Nyírpilis polgármesterét
Privatkopo.hu 2019. 10. 23. 7:10:00

Uzsorázás, zsarolás és csalás bűntette miatt - nem jogerősen - három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Beri Róbertet, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírpilis független polgármesterét a Nyírbátori Járásbíróság. Beri Róbert független, de korábban a Fidesz kvótaellenes népszavazási kampányát támogatta.



A Nyíregyházi Törvényszék közleményében azt írta, hogy Berit csalás és zsarolás, valamint háromrendbeli uzsora-bűncselekmény bűntettében találta bűnösnek a bíróság.

A tényállás szerint a vádlott 2014-től a szabolcsi település polgármestereként kihasználta nehéz anyagi helyzetben lévő lakosok helyzetét. Több embernek hitelre adott pénzt és élelmiszert úgy, hogy később havonta ötven százalékkal több pénzt kért vissza tőlük. Ezzel a sértetteket és családtagjaikat súlyos nélkülözésnek tette ki.

Mivel a sértettek nem tudták visszafizetni tartozásukat, 2017. február 7-én, este a vádlott megjelent egyikőjük házánál, pénzt követelt tőle és megverésével fenyegetőzött. A polgármester által követelt 105 ezer forintból a sértett végül 25 ezer forintot adott át.

Egy másik esetben a vádlott 2015-ben - magát tulajdonosként feltüntetve - egy lepusztult, lakatlan házat adott el egy házaspárnak 650 ezer forintért, amit a megállapodás szerint havonta 50 ezer forintos részletekben törlesztettek a vevők. Ugyanezt az ingatlant 2016 februárjában egy másik házaspárnak is eladta a polgármester 600 ezer forintért.

Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyészség három nap gondolkodási időt tartott fenn, a vádlott és védője pedig felmentésért fellebbezett.

Beri Róbert 2010 óta polgármestere a Nyírbátor közelében fekvő községnek. A 2019. október 13-i önkormányzati választáson újraválasztották.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat