Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Állítólag szem elé került a családon belüli erőszak
Magyar Hírlap/privatkopo.hu 2015. 10. 27. 7:25:00

Érzékelhetően több áldozat fordul a hatóságokhoz a családon belüli erőszak önálló tényállássá válása óta - mondta Galajda Ágnes, a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke, a Bírónők Egyesületének elnöke.



Galajda Ágnes szerint a változás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy több családon belüli erőszakos bűncselekmény történne, mint korábban, hanem inkább azt mutatja, hogy „a látenciából több eset kerül a felszínre.”

Mint mondta, Magyarországon 2002 óta foglalkoznak a családon belüli erőszak témájával, azóta az elnök szerint a társadalom érzékenyebbé vált, ami a bíróságokon is érzékelhető. Felhívta a figyelmet arra, hogy ugyanakkor az úgynevezett érzékenyítő programokon, képzéseken résztvevő bírák nincsenek könnyű helyzetben, mivel az ilyen jellegű bűncselekményeket nehéz bizonyítani.

Galajda Ágnes kiemelte, hogy az önálló tényállás megalkotásával az állam azt üzente, hogy semmilyen körülmények között nem fogadható el az erőszak a hozzátartozók között sem.

Valóban? A Privát Kopó tapasztalatai nem támasztják alá a törvényszéki tanácselnök által elmondottakat. Sőt…

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat