Ma: 2024.02.14. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Egy apa harca a gyermekeiért - a magyar igazságszolgáltatással szemben
Pesti Riport 2014. 03. 28. 16:25:00

Egy apa a gyermekeiért harcol. Az anya - a férfi tudta és hozzájárulása nélkül, csalárd módon igényelt útlevelekkel - Angliába „csempészte” az akkor 10 éves kislányt, valamint a 6 éves kisfiút. A brit igazságszolgáltatás a gyermekek hazavitelére kötelezte az asszonyt, aki a határozatnak eleget tett, majd fogta magát és visszautazott Londonba, új párjához, akivel még házassága idején ismerkedett meg a Facebookon - miközben férje Budapesten dolgozott a család létfenntartása érdekében. A kicsiket most a 70 év feletti, betegeskedő anyai nagymama neveli, annak ellenére, hogy az apáról az igazságügyi pszichológus szakértő megállapította: minden tekintetben alkalmas a gyermekek nevelésére… Normális ország ez?



Az alábbiakban Sz. Attila levelét közöljük - változtatás nélkül -, akinek története rávilágít arra, hogy a magyar igazságszolgáltatás előtt az apák alapból hátrányos helyzetből indulnak harcba a gyermekeikért az anyákkal szemben, akiket a bíróságok akkor is alkalmasabbnak vélnek a gyermeknevelésre, ha önös érdekeiket a kicsik boldogsága elé helyezik. A törvények alkalmazása során szabad-e „munkadarabként” bánni gyermekéletekkel, és - következmények nélkül - „selejtet” helyezni Justítia mérlegébe? A panaszos apa sorai alapján úgy tűnik, igen…

„15 évnyi házasság után 2011. november 30-án mondta ki a bíróság válásunkat. Két gyermekünk született: Regina 2002-ben, Gergely 2006-ban jött a világra. Volt feleségemmel, Zsanettel úgy állapodtunk meg, hogy a gyermekeink felett közös szülői felügyeleti jogot fogunk gyakorolni. Ehhez képest mindössze három és fél hónappal a válásunkat követően súlyosan megsértette mind a családjogi törvényben foglaltakat, mind az érvényben lévő láthatásomra vonatkozó rendelkezéseket, amikor az engedélyem nélkül vitte ki Angliába a gyermekeinket. Volt párom 2012. január hó 30. napján megtartott beszélgetésünk során vetette fel először a gyermekek külföldre vitelét. Én ezt a kérését akkor kategorikusan elutasítottam. Ezt követően 2012. 02. 27-én vetette fel ezt az igényét újra és ekkor sem járultam hozzá a gyermekek külföldre viteléhez. Ennek ellenére a tudtom és a beleegyezésem nélkül külföldre vitte Őket. A gyermekeinktől az utolsó láthatás alkalmával úgy búcsúztam el, hogy jövő héten újra találkozunk. Ehhez képest Gergő többet már nem is ment óvodába, Regina pedig iskolába, így kész tények elé állítva tudtam meg a kiutazásukat követően, hogy 2012. március 17-én elhagyták az országot. Mint utólag kiderült: az engedélyem iránti igénye csupán színjáték volt csak, hiszen 2012. február hó 09. napján már a kiutazáshoz szükséges dokumentumokat is elkészíttette az illetékes hatósággal. Útlevelet is készítetett, jogszabálysértő módon (a jelenlétem és aláírásom nélkül igényelt és kapott úti okmányokat a gyerekeknek a Belügyminisztériumtól), amit a hatóság később bevont. Sajnos nem tudok másként fogalmazni: a volt nejem „kicsempészte” a gyermekeket az országból. Az angliai utazást titokban készítette elő és még arra sem volt lehetőségem, hogy gyermekeimtől elbúcsúzhassam és a gyermekek sem voltak tájékoztatva arról, hogy tulajdonképpen egy idegen országba egy idegen emberhez költöznek (4 hónappal a válásunkat követően, ami szintén megrázta gyermekeinket és még csak fel sem tudták dolgozni). Ezzel együtt az édesanya megszakította Regina iskolai tanulmányait, illetve Gergő óvodai képzését.

A gyerekek jogellenes kiutaztatását követően feljelentést tettem a rendőrségen, valamint a bejelentést tettem a pécsi gyámhatóságnál. A rendőrség feltette a kezét, hogy ez nem rájuk tartozik, hanem a gyámügyre. A gyámhatóság pedig arra hivatkozással nem tett semmit az ügyben, hogy az angliai kint tartózkodás a hatáskörükön kívül esik, csak Magyarországon tudnak intézkedni. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumon keresztül (a Hágai Egyezményre alapozva) sikerült elindítani egy visszahozatali eljárást, ami a jogellenes gyerekelvitelre épült. Közel 4 hónap elteltével tűzték ki a londoni tárgyalást, ahol személyesen is meg kellett jelennem. Itt szinte nem volt olyan rágalmazás, olyan becsületsértés, ami el nem hangzott volna (mint egy hollywoodi filmben) volt feleségem szájából a személyemmel kapcsolatban. Szerencsére az angol bíróságot nem tudta megtéveszteni, így 2012. június 12-én határozatban kötelezte az anyukát, hogy vigye Magyarországra a gyermekeinket. Ebben a határozatban önként vállaltam, hogy kifizetem a hazautazásuk költségét, valamint azt, hogy nem lakom a közös tulajdonú, pécsi házunkban, amíg jogerősen le nem záródik a gyermek-elhelyezési per, amit menet közben elindítottam.

A négy és fél hónapos kint tartózkodás alatt szinte teljesen megszűnt az érdemi kapcsolattartásom a gyermekeimmel. Abban az időszakban mindössze tucatnyi alkalommal tudtam skype-on keresztül beszélni gyermekeimmel, amik minden esetben anyai kontroll alatt történtek. Telefonon keresztül egyetlen egyszer sem tudtam gyermekeimmel beszélni, holott Regina telefonegyenlegét feltöltöttem. A gyermekeimmel történő email-es kapcsolattartás is korlátozva volt az édesanya részéről, mivel számos levélről még csak nem is tudtak a kicsik. Ilyen volt az az email, amit a londoni tárgyalás előtt küldtem Reginának és az édesanyjának, hogy szeretnék velük találkozni. A személyes találkozásra annak köszönhetően kerülhetett sor, hogy az angol bírónő kifejezetten kérte az édesanyától, tegye lehetővé számomra, hogy találkozhassak gyermekeimmel.

Az angliai kint tartózkodás alatt elmaradt kapcsolattartás nem került pótlásra, hiába kértem ezt volt feleségemtől, ő kategorikusan elzárkózott ettől.

A gyerekek hazautazásakor titkolta érkezésük időpontját, valamint levelet írt az angol képviselőmnek, hogy ha kint leszek a reptéren, feljelenést tesz ellenem, mert abban az időpontban nekem nincs gyerekláthatási időpontom…

A gyerekeimmel való kapcsolattartás közös megegyezéssel, végzés szerint heti rendszerességgel történik, amihez a továbbiakban is ugyanúgy ragaszkodom, amit gyermekeim is ugyanannyira igényelnek és várják. Nem e-mail, telefon és skype formájában, hanem személyesen. Ezek az együttlétek aktívan, élményekkel és élményeken alapuló tanulással telnek, amelyeket hétről-hétre Gergő és Regina nagyon várnak. Minden búcsúzásunkkor megkérdezik, „Apa! Még mennyit kell aludnunk, hogy megint veled lehessünk?”. Az angol szakértői jelentés szerint Regina elmondásaiban világosan fellelhetőek voltak az édesanyja által betanított mondatok, amelyeket a július 10-i angliai tárgyaláson Mrs. Eleanor King bírónő is megállapított. Gergő pedig egyértelműen nyilatkozik arról, hogy „az otthona Magyarország, ott szeretne élni apukájával, mert nagyon hiányzik neki”!

A magyarországi gyermek-elhelyezési per részeként igazságügyi szakértő bevonását rendelte el a bíróság, ahol is mindkét gyermeket és a szülőket meghallgatták. A 41 oldalas anyagban több helyen megállapításra került, hogy mi módon, milye eszközökkel befolyásolta mindkét gyermeket az édesanya, csak, hogy számára kedvezően nyilatkozzanak a gyermekek.

1.      Gergő vonatkozásában jelentős anyai befolyásolási tendenciák állapíthatóak meg, az alperes a szakértői vizsgálatra „betanította” Gergőt, a direkt befolyásolás durván sérti az apa-gyermek kapcsolatot (szakvélemény 10. oldal).

2.      Az alperes meg nem engedett befolyásolási eszközökkel rontja a gyermekeknek az édesapával való jogos kapcsolattartási igényét, szintjét és ezeket akadályozza, gátolja (szakvélemény 38. oldal).

3.      A gyermek nevelésével és ellátásával kapcsolatban az alperes önmagát kedvezőbb, a felperesi édesapát kedvezőtlenebb szülőnek tünteti fel (szakvélemény 36. oldal).

4.      A gyermekek érzelmi fejlődésére egyértelműen kedvezőtlenül hatott az angliai tartózkodás (szakvélemény 37. oldal).

5.      Az idealisztikusan beállított angliai emlékek Reginának az édesapjával való kapcsolatában gátoló, akadályozó tényező (szakvélemény 37. oldal).

6.      A gyermekeknek az apai kapcsolattartáshoz fűződő joga sérült, kapcsolattartásuk elnehezült és részben meg is szűnt az angliai tartózkodás kapcsán (szakvélemény 37. oldal).

7.      Az alperesnek az angliai élettel és munkával kapcsolatos tervei igen erőteljes személyes érdeket tükröz, amely előtérbe helyezi a saját érdekeit a gyermekeknek az édesapjukkal való kapcsolatát illetően (szakvélemény 39. oldal).

8.      Az angliai utazás veszélyeztette és veszélyeztetni fogja a gyermekek biztonság érzetét és az édesapjukkal való kapcsolati biztonságukat (szakvélemény 41. oldal).

9.      Az angliai utazás tényleges lelki fájdalmat okozott a gyermekeknek (szakvélemény 41. oldal).

És mindezek ellenére első és másodfokon is elveszítettem a gyermek-elhelyezési pert, azzal az indokkal, hogy a gyermekek érdekeit a jelenlegi állapot szolgálja… Ami nevezetesen nem más, mint az, hogy az anyuka életvitelszerűen Angliában él, a gyermekek életében nem vesz részt, gondozásukat a 70 év feletti, súlyos egészségügyi problémákkal küzdő anyai nagymama látja el. Az édesanya 5-6 hetente látogat haza gyermekeinkhez, majd 1 hét múlva visszarepül jelenlegi férjéhez (akivel amúgy még házasságunk alatt ismerkedett meg egy közösségi oldalon).

Időközben volt feleségem kérelmet adott be a helyi bírósághoz, hogy két évre kivihesse gyermekeinket. Első fokon helyt adtak kérésének. Ezt oly módon sikerült neki elérnie, hogy ő mondhatta meg, mikor láthatom a gyermekeket (évente 5-6 alkalommal), valamint meghatározta a költségek viselését és semminemű felelősség vonásra nem kellett neki válaszolni a múltra vonatkozóan, mivel ez a kirendelt bírósági titkárnak érdektelen volt… A bíróság volt feleségem minden indítványát elfogadta, míg az én kéréseimet lesöpörte az asztalról.

A bírósági titkár többek között nem foglalkozott azzal, hogy volt feleségem ígéretei nem hitelt érdemlőek, amit a becsatolt melléletek is bizonyítottak. Mindenféle környezettanulmány híján - pusztán volt nejem elmondása és néhány, 1-2 éves fénymásolt papír alapján - képes volt dönteni arról, hogy az angliai életkörülmények, iskoláztatás rendben van, megfelelő biztonságot nyújt a gyermekek számára.

Volt feleségem 2013 nyarán - 2 x 2 hétre - ismételten Angliába vitte gyermekeinket, holott a tiltó határozat erre nem adott lehetőséget. Sajnálatos módon ebben asszisztált neki védőügyvédje is, aki az ügyvédi letétből - amelyre szintén kötelezte az Angol Királyi Bíróság - az anya kérésére kiadta az okmányokat, amiket személyesen Győrben adott át részére.

Ezt minden jogkövetkezmény nélkül tette meg, semmilyen szankcionálást nem vont maga után az ügyvéd cselekménye...

Jelenleg a fellebbezésen dolgozunk jogi képviselőmmel, minden erőmmel küzdök a gyerekeimért! Szeretném látni őket felnőni, szeretném őket nevelni, gondoskodni róluk, ahogy ezt tettem ez idáig és teszem a jövőben is. Nem csak én, de környezetem is értetlenkedve szembesül az igazságszolgáltatás furcsa ítéleteivel. Elszomorítónak találom, hogy nem csak az apai mivoltomat és jogaimat veszik semmibe, de azt is aggályosnak vélem, hogy magyar szülök magyar gyerekeit „taszítják ki” az országból, miközben nem ez lenne a helyes irány…”

Pesti Riport: Csak egy kérdés: a gyermekek érdekeivel mi lesz?

(Fotók: illusztráció)


 

További friss információk
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
Gyermeket kényszerített pornográf fotók készítésére egy 30 éves patkány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat