Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Botrányos e-útdíjrendszer: lopott terminálokkal sarcolhatja a teherfuvarozókat az állam!
privatkopo.hu 2014. 02. 13. 2:06:00

„A HU-GO elektronikus díjszedési rendszer sikeres bevezetése hatalmas munkát kívánt és jelentős eredményeket hozott. Ennek a rendszernek a létrehozását méltán nevezhetjük nemzetközi viszonylatban is kimagasló teljesítménynek. Így válhatott a hazai e-útdíj rendszer más uniós tagországok számára is követendő példává” jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2014. január 28-án, Budapesten. Néhány nappal később, 2014. február 3-án két gazdasági társaság és két magánszemély - bitorlás bűntette, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűntette, továbbá különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó iparjogvédelmi jogok megsértése bűntette miatt - ismeretlen tettes(ek) ellen feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságán.



Mint ismeretes szerződéskötés helyett 2013. január 18-án váratlanul visszalépett a Getronics Magyarország Kft., az elektronikus útdíj kiépítési és üzemeltetési tenderének nyertes ajánlattevője. A társaság közölte: az ajánlat kihirdetését követően az alvállalkozóival történő egyeztetések alapján nem látja biztosítottnak a szerződésszerű teljesítést biztosító együttműködést, ezért a szerződést nem írják alá.

Ezt követően, 2013. március 27-én a magyar állam nemzetbiztonsági kockázatúnak minősítette az útdíjtendert, ezáltal nehezebbé vált a pontos részletek megismerése. (A hírek szerint a második pályázat olyannyira titkosan zajlott, hogy még a projekten dolgozók irodáját takarító személyzet mellé is biztonsági őröket állítottak…)

Néhány héttel később robbant a hír: egy, útdíjszedési tapasztalatok, illetve referenciák nélküli vállalkozást, a 2012-ben alapított i-Cell Mobilsoft Zrt-t. bízta meg a kormány az új elektronikus útdíjfizetési rendszer kiépítésével. Eközben ilyen rövid határidőre a komoly referenciákkal rendelkező, a díjszedő rendszerek működtetésére szakosodott nemzetközi vállalatok - például a T-System, illetve a Kapsch - sem vállalták a hálózat kialakítását. Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. 2013. április 19-én szerződést kötött az i-Cell Zrt-vel az elektronikus útdíjrendszer (e-útdíj) megvalósítására. A rendszer - amelynek egyszeri beszerzési költsége az adófizetőknek közel 21 milliárd forintjába került, az üzemeltetése pedig a havonta tervezett 1 milliárd forint alatt alakul - 2013. július elsején startolt.

2013-ban az előirányzottnál 5 százalékkal több, 78,8 milliárd forint folyt be e-útdíjból. A bevételeken belül a viszonylati jeggyel és a fedélzeti egységeken keresztül fizetett forintok jelenleg 60,5-39,5 százalékos megoszlást mutatnak.

  A gyanú szerint az InfoTouch Kft. lemásolhatta a terminálokat

- Több csatornán is kaptam információt arra vonatkozóan, hogy az e-útdíj terminálok azonosak a saját eszközeinkkel (DRS 22-etotem terminál) - tájékoztatta a Privát Kopót Góczi Lajos, a Channel42 Kft., és a Digital Retail System Kft. ügyvezetője. - Legelőször májusban, az egyik korábbi alkalmazottam, Sz. Márk hívta fel a figyelmem, hogy az interneten egy útdíjrendszerrel kapcsolatos cikkben látta az etotem terminált.  Rá is kérdezett, hogy a DRS Kft-nek vagy Etotemnek van-e köze hozzá? Ezt követően két másik munkatársam azzal keresett, meg, hogy Weibel Balázs sürgős munkát ajánlott nekik. Később kiderült, hogy ezt a munkát konkrétan a i-Cell Mobilsoft Zrt. telephelyén kellett végezni. Feladatuk volt a kész terminálok kalibrálása. Mint elmondták, először az hitték, hogy Etotem vagy DRS munkáról van szó, mert ugyanazok a terminálok voltak ott is. Azonban közölték velük, hogy most másról van szó. Elmondásuk szerint több korábbi munkatársunk - technikus és programozó - is ezen a projekten dolgoztak. Ezt követően kezdtem jobban utána járni a körülményeknek. A szóban forgó HU-GO e-útdíj terminálok véleményem szerint egy az egyben a DRS 22 típusú etotem terminál másolatai, annyi különbséggel, hogy a vonalkódolvasó helyett az útdíj projektben blokknyomtatóval szerelték az eszközt. A Channel42 Kft-nek és a tulajdonában lévő  Digital Retail System Kft-nek is kizárólagos felhasználási joga van a DRS 22 terminálra.

                                       Formatervezési mintaoltalom

Az érintőképernyős terminálok 2013. május 23. naptól formatervezési mintaoltalom alatt állnak, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala határozata szerint a mintaoltalom jogosultja és a minta szerzője: Vámosi István László 50% és Tizedes Csaba 50% arányban.

- Weibel Balázs 2009 júniusa-2013 áprilisa között felügyelőbizottsági tagságot töltött be a Digital Retail System Kft-ben, valamint egyik részvényese volt az Etotem Zrt-nek.  Mindkét cégben részt vett a gyártási folyamatok irányításában, kioszk rendszerek telepítési és egyéb irányítási feladatokkal volt megbízva - magyarázta az ügyvezető. - Szerémyi Tamás alapító tagja volt a Channel 42 Kft-nek, és egyik részvényese az Etotem Zrt-nek. Emellett informatikai és technológiai igazgatóként működött a DRS Kft-ben és Etotem Zrt-ben egyaránt. Feladatkörének része volt a konkrét kódolás is. 2013 áprilisában - azonos napon -  mindketten lemondtak tisztségeikről.

A jelenleg 1 millió 20 ezer forint jegyzett tőkéjű, székesfehárvári székhelyű InfoTouch Számítástechnikai Tanácsadó Kft. 2013. május 3-án alakult, tagjai: Weibel Balázs, Szerémy Tamás és Finext Startup Kockázati Tőkealap (képviseli: Finext Startup Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.).

- Fennáll a gyanúja, hogy a terminál fizikai másolása mellett az etotem informatikai technológia bizonyos kliens és szerver oldali részei is felhasználásra kerülhettek a terminálok útdíj rendszerbe való implementálása során - közölte Góczi Lajos. - A Channel 42 Kft-ben 17 éve foglalkozom szoftverfejlesztéssel, ezalatt 15 évet dolgoztam Szerémy Tamással és 8 évet Weibel Balázzsal. Az etotem terminálra fordított közel 5 évnyi fejlesztői munka  és többszázmillió forint ráfordított költség ismeretében nehéz elképzelni, hogy bárki is egy 2013 májusában alapított céggel azonnal kulcsrakész, útdíj kompatibilis kioszk megoldást tudna leszállítani, hacsak nem áll rendelkezésére alkalmas tervdokumentáció, releváns forráskódok és azonnal bevethető hozzáértő szakemberek. Az InfoTouch Kft. vezetői és alapítói, mint az etotem technológia kulcsemberei, ennyi év után mindezen információk és kapcsolatok birtokában vannak.

Csesztregi Károly raktáros 2013. október 22-én kelt írásos nyilatkozatában azt állította, hogy Szerámy Tamás és Weibel Balázs 2013. április 22-én megjelentek a Digital Retail  System Kft. és a Channel 42 Kft. közös budaörsi raktárában, és egy darab „DRS22” etotem kioszk terminált magukkal vittek, és további két terminált elszállításra előkészítettek, melyeket másnap egy általuk küldött szállító fuvarozott el. Az eszközöket a mai napig nem szállították vissza.

A bitorlás gyanúját erősíti, hogy Vámosi István László és Tizedes Csaba jogtulajdonosok írásos nyilatkozatai szerint Weibel Balázs és Szerémy Tamás 2013. augusztus és szeptember végén (tehát két, illetve három hónappal azt követően, hogy a HU-GO e-útdíjrendszer elindult)  megkereste őket, azzal a céllal, hogy az általuk kifejlesztett érintőképernyős terminálok felhasználási/hasznosítási jogát megvásárolják. A jogtulajdonosok azonban elzárkóztak az együttműködés elől.

Bűnügyi portálunk megkereste az InfoTouch Kft. ügyvezetőjét, Weibel Balázst, aki közölte: „a cégük által az i-Cell Mobilsoft Zrt. részére szállított érintőképernyős terminálok nem sértik harmadik személy szellemi alkotáshoz fűződő jogát.” A Privát Kopó azt kérte a cégvezetőtől, hogy nevezze meg a társaságuk által szállított érintőképernyős terminálok műszaki tervezőjét, azonban Weibel erre nem volt hajlandó.

Az i-Cell Mobilsoft Zrt. jogi képviselője arról tájékoztatta a Privát Kopót, hogy „az Állami Autópálya Kezelő Zrt. beszerezte az InfoTouch Kft. nyilatkozatát, melyben a szállító kategorikusan cáfolta, hogy az általuk szállított kioszkok sértenék bármely harmadik személy szellemi alkotáshoz fűződő jogát. Az lnfoTouchKft. a kioszkokat mindössze nyílt forráskodú operációs rendszerrel és böngészővel együtt szállította, de a szállító a HU-GO rendszer kilens- és szerveroldali szoftvereinek fejlesztésében nem vett részt.”

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (korábban Állami Autópálya Kezelő Zrt.) tájékoztatása szerint a vállalat jelenleg háromszáz darab érintőképernyős terminált üzemeltet.

A Vámosi István László és Tizedes Csaba által kifejlesztett terminál

2014. február 3-án a Digital Retail System Kft. és a Channel 42 Kft., valamint Vámosi István László és Tizedes Csaba jogtulajdonosok - bitorlás bűntette, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűntette, továbbá különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó iparjogvédelmi jogok megsértése bűntette miatt - ismeretlen tettes(ek) ellen feljelentést tettek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságán.

„Egyidejűleg indítványozom a felsorolt bűncselekmények elkövetési tárgyait képező terminálok Be. 151-155.§ szerinti lefoglalását, mivel azok egyfelől bűncselekmény elkövetésének eszközei, bűncselekmény elkövetésének eredményeként jöttek létre, így az 1978. évi IV. tv. 77.§-a értelmében vonatkozásukban elkobzás rendelhető el, továbbá jelen ügyben bizonyítékul szolgálnak” - olvasható a büntetőfeljelentésben.

Követendő példa…

Néhány nappal korábban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium első embere így méltatta a projektet:

„A HU-GO rendszer elindításával a hazai közúthálózat finanszírozási rendszerében egy évtizedes kálvária ért véget. Az elektronikus útdíj magyarországi bevezetéséről ugyan már korábban is szó esett, azonban mégis a jelenlegi kabinet volt az, amelyik belekezdett megvalósításába, és a feladatot rövid idő alatt sikerre is tudta vinni. Az e-útdíj bevezetése minden magyar polgár számára előnyös, hiszen a rendszerből származó bevételeket a hazai közúthálózat üzemeltetésére, fenntartására és fejlesztésére fordítjuk.” - mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2014. január 28-án, Budapesten, a BÁLNA rendezvénytermében tartott rendezvényen. „A HU-GO elektronikus díjszedési rendszer sikeres bevezetése hatalmas munkát kívánt és jelentős eredményeket hozott. Ennek a rendszernek a létrehozását méltán nevezhetjük nemzetközi viszonylatban is kimagasló teljesítménynek. Így válhatott a hazai e-útdíj rendszer más uniós tagországok számára is követendő példává” - tette hozzá a miniszter. Németh Lászlóné elismerő szavakkal méltatta a projektben résztvevő több száz szakember munkáját, közülük hatvanan köszönő levél formájában miniszteri elismerésben részesültek. (Köztük Szerémy Tamás is - a szerk.)

A Privát Kopó szerkesztőiben kérdések fogalmazódtak meg az üggyel összefüggésben: kellő alapossággal, elvárható körültekintéssel jártak-e el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az Állami Autópálya Kezelő Zrt. irányítói, amikor nem merült fel bennük kétség, hogy egy gyakorlatilag gazdasági és szakmai előélet nélküli cég képes-e határidőre, jogtiszta körülmények között teljesíteni a megbízást? Miért nem fogadták fenntartással, gyanúval, hogy egy frissen alapított vállalkozás mindössze két hónap alatt kifejleszt, legyárt, összehangol háromszáz darab informatikai eszközt? Érthetetlen, hogy az érintőképernyős terminálok szállítójától miért nem kértek formatervezési mintaoltalom bejegyzést vagy legalább az informatikai eszköz Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához történt bejelentéséről tanúskodó elismervényt?

Tudjuk, évi 150 milliárd forint, ami az e-útdíjból becsorog a központi költségvetésbe, nem kevés pénz. De azért mégis… Vagy éppen azért...

További friss információk
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
Gyermeket kényszerített pornográf fotók készítésére egy 30 éves patkány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat