Ma: 2024.02.14. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Kitartottság: felfüggesztett börtönbüntetés a Keleti-lánynak
MTI 2011. 03. 26. 1:11:00

Kitartottság miatt mondta ki bűnösnek a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken Keleti Györgyit, Keleti György volt honvédelmi miniszter lányát. Az első fokon eljáró bíróság a nőt egy év, nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, három év próbaidőre felfüggesztve.



Keleti Györgyi ellen 2010 áprilisában emeltek vádat üzletszerű kéjelgés elősegítésének gyanúja miatt, de a tárgyalás során az ügyész módosította a vádat és kérte a bíróságot, hogy kitartottság miatt is ítéljék el a nőt. A modell ellen három országban - Magyarországon, Olaszországban és Németországban - adtak ki elfogatóparancsot. Németországban tartóztatták le, Olaszországban töltött némi időt börtönben, végül Magyarországon tárgyalták az ügyét.

A pénteki tárgyalási napon a testőrök kíséretében érkező Keleti Györgyi rövid vallomást tett, azt mondta: nem érzi magát bűnösnek; 2005 és 2008 között Olaszországban élt, ott bérelt lakást magának, eközben semmilyen vagyontárgyat nem vásárolt. Ekkoriban édesapja és az élettársa tartotta el. Ezt követően tanúvallomások ismertetésével, majd a perbeszédekkel folytatódott a tárgyalás.

Az ügyész a tanúvallomásokból rendelkezésre álló adatokra és a titkos telefonlehallgatásokra alapozta a vádat. Közlése szerint 2006 novembere és 2008 januárja között Keleti Györgyi úgy segített magyar prostituáltaknak Olaszországban lakást találni és hirdetéseket feladni, hogy azért "munkanaponként" 100-150 eurót kért a lányok bevételéből. Mint elmondta, a nő nem minden esetben kért külön pénzt a prostituáltaktól, előfordult, hogy csak az általa intézett szállásért kifizetett előleget kellett megtéríteniük a lányoknak.

Az ügyész arra kérte a bíróságot, hogy üzletszerű kéjelgés elősegítése és kitartottság miatt mondja ki bűnösnek Keleti Györgyit, és felfüggesztett börtönbüntetést, illetve pénzbeli mellékbüntetést szabjon ki rá. A nő ügyvédje a védőbeszédben azt mondta: a tanúk sok mindenről beszéltek, de azok legtöbbje nem személyes élmény, hanem más lányok elmondásain alapul, egyes tanúk nem is találkoztak a nővel, illetve nem fizettek neki, vagy mindössze a szívességből kifizetett szállást fizették vissza, ez pedig nem bűncselekmény.

Az ügyvéd kitért arra: lehetett volna alaposabb is a nyomozás, amellyel kapcsolatban komoly hiányosságok vetődtek fel. Hangsúlyozta: Keleti Györgyit az apja és az élettársa tartották el akkoriban, 2006 és 2008 között mindössze 700 ezer forint érkezett a bankszámlájára. A védő arra kérte a bíróságot, hogy mentse fel védencét, mivel az nem követett el bűncselekményt.

A bíróság végül kitartottságban találta bűnösnek Keleti Györgyit, ezért egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, a büntetés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette. A nőnek mellékbüntetésként 500 ezer forintot kell fizetnie. A bíró az indoklásban elmondta, hogy ha az üzletszerű kéjelgés elősegítése és a kitartottság bűncselekménye találkozik, akkor kitartottságot kell megállapítani. Kifejtette: megállapítható, hogy Keleti Györgyi 2006 novembere és 2008 januárja között "munkanaponként" 100-150 euró közötti összegeket kért és fogadott el Olaszországban dolgozó magyar prostituáltaktól. Az azonban lényegtelen, hogy közben ő milyen tevékenységet végzett, azaz segített-e a lányoknak lakást találni, illetve hirdetéseket feladni; Keleti Györgyi tisztában volt azzal, hogy akiktől a pénzt elfogadja, azok üzletszerű kéjelgést folytatnak, ezzel pedig megvalósul a kitartottság tényállása.

Közlése szerint a prostituáltak között közismert volt: a nő Olaszországban olyan ismeretségekkel rendelkezik, amelyek elősegítik, hogy kint prostituáltként lehessen dolgozni. A bíró úgy fogalmazott: a nőnek "kézről kézre adták a telefonszámát, tudták, kihez kell fordulni". Mint hozzátette, megállapítható, hogy Keleti Györgyi tisztában volt azzal, mivel foglalkoznak a lányok, akiktől pénzt fogadott el, és kitartatta magát velük. A bíró enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a nő büntetlen előéletű, illetve azt, hogy 2008-tól két év telt el a vádemelésig. Súlyosbító körülményként értékelte, hogy Keleti Györgyi huzamosabb ideig és szinte "futószalagon végezte" a tevékenységét, ami életvitelre utaló magatartást jelent. A vád és a védelem egyaránt három nap gondolkodási időt kért a fellebbezés eldöntésére.

További friss információk
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
Gyermeket kényszerített pornográf fotók készítésére egy 30 éves patkány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat